Vas László: “Fontos volt a győzelem”

Ahogy beszámoltunk róla, NB III-as labdarúgócsapatunk a Somogy vármegyei I. osztályú Nagyatádi FC vendégeként aratott 4-0-sgyőzelmével jutott tovább a MOL Magyar Kupa 3. fordulójába. A idegenbeli összecsapást után vezetőedzőnk, Vas László mondta el gondolatait:

Fontos volt, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, és újra a győzelem útjára lépjünk. Ez több szempontból is lényeges, az önbizalmunk és a munkába vetett hit miatt egyaránt. Rúgtunk négy gólt, és ismét nem kaptunk egyet sem, ami nagyon jó dolog. Ugyanakkor még mindig vannak olyan elemek, amelyeken javítanunk kell. Nem egyszeri feladatról van szó, hanem egy folyamatról, ám a játékosok nyitottak arra, hogy bizonyos dolgokat pozitív irányba fordítsunk. Arra is figyelnünk kellett, hogy egy hét alatt három mérkőzést játszunk le. A mostani találkozón több fiatal is lehetőséget kapott, akik szépen bizonyítottak és helytálltak. Továbbra is lépésről lépésre haladjunk, és innentől már a következő mérkőzésre összpontosítunk.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram