Utánpótlás: Újabb hétvégi kihívások

A következő napokban ismét sűrű program vár a PMFC férfi és női utánpótlás-együtteseire: az U16-osok szombaton 12:00 órától a Videoton FC Fehérvár ellen játszanak hazai pályán, míg az U15-ösök Nyíregyházán kezdenek 10:00-től. Ugyanezen a napon a paksi utánpótláscsapatok ellen is komoly erőpróbák elé nézek fiataljaink: az U14 délben, az U13-as és az U12-es korosztály pedig 10:00 órától lép pályára.

A lánycsapatok szintén fontos mérkőzéseket vívnak. A női U17-esek vasárnap 13:00 órakor a DVTK-t otthonában vendégeskednek, míg a leány U15-ösök 11:00 órától ugyancsak a miskolci gárdával csapnak össze, de az Idősebb Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpontban. Emellett a női U14-esek helyi rangadóra készülhetnek, hiszen vasárnap 10:00 órától a PVSK vendégei lesznek a Verseny utcában.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram