Különleges, egyben óriási megtiszteltetés érte a PMSC Öregfiúk Egyesületet: meghívást kaptak Hollandiából, a jelenleg is az élvonalban szereplő Feyenoordtól, amely ellen 39 évvel ezelőtt a jogelőd PMSC együttese emlékezetes párharcot vívott a labdarúgó UEFA-kupában. Az egymás elleni viadal feledhetetlen pillanata volt az 1986. szeptember 17-én rendezett pécsi összecsapás, amelyet a piros-feketék óriási bravúrral 1-0-ra megnyertek a Mecsekalján, méghozzá Mészáros Ferenc góljával, előnnyel utazva a rotterdami visszavágóra.
E történelmi mérkőzés emlékére a PMSC Öregfiúk Egyesület képviseletében klubunk legendás labdarúgói és a tradíciók ápolásában kiemelkedő szerepet vállaló szervezet vezetői – Mészáros Ferenc, Toma Árpád, Tomka János és Megyeri Károly, valamint Scheffer Ferenc, a delegáció vezetője – háromnapos látogatásra utaznak Hollandiába. A csoport október végén előbb repülővel indul Amszterdamba, majd Rotterdamban folytatják útjukat, ahol városnézés és a klub által szervezett hivatalos programok várják őket.
– A nem mindennapi látogatás egy újabb fejezete annak a tradícióőrző munkának, amelyet egyesületünk támogatóival és a PMFC-vel karöltve hosszú évek óta végez a pécsi labdarúgás történelmének ápolásáért – mondta Mészáros Ferenc. – Jövőre lesz a PMSC–Feyenoord UEFA-kupa találkozó 40. évfordulója, amelynek alkalmából az ÖFE hagyományőrző ünnepséget tervez Pécsett, hogy méltó módon emlékezzen meg a klub nemzetközi sikertörténetének egyik legemlékezetesebb fejezetéről – tette hozzá a PMSC ÖFE elnöke.
Az út egyik fénypontja kétségkívül a Feyenoord – FC Volendam bajnoki mérkőzés megtekintése lesz a De Kuipban, ahol a 15-szörös holland bajnok klub elnöksége fogadja a pécsi küldöttséget. A találkozó során alkalom nyílik régi játékosokkal való személyes beszélgetésre is, köztük a korábbi 36-szoros válogatott, a Feyenoordban 352 mérkőzésen szereplő Ben Wijnstekersszel, aki tagja volt a két klub 1986-os UEFA-kupa párharcának. A rotterdami esemény így a régi emlékek felidézésének és a sportkapcsolatok ápolásának is teret ad.
Fénykép: Laufer László/Dunántúli Napló