A múlt hétvége ismét izgalmas mérkőzéseket hozott a PMFC utánpótlásában: a fiúknál az U19-esek, az U13-asok és U12-esek magabiztos győzelmeket arattak, míg az U16-osok és U14-esek szoros mérkőzéseken mutatták meg fejlődésüket. A leánycsapatoknál az U14-esek kiemelkedő, húszgólos győzelemmel zárták az őszi szezont, az U17-esek döntetlent játszottak, míg az U15-ösök és U19-esek nehézségekkel szembesültek a bajnoki fordulóban. Az alábbiakban összefoglaltuk a pécsi fiatalok legutóbbi bajnoki szerepléseit.
U19-es bajnokság, Alap-csoport, 8. forduló
PMFC – KTE LA 4-0 (0-0)
Pécsi gólszerző: Váradi Márton (55.), Tóth Kristóf (63.), Kósa Áron (75.), Poór Tamás (84.)
PMFC: Rubint – Kósa, Francizi, Tóth K., Kristóf – Tóth M., Vida – Vétek, Lóth, Váradi – Dankó. Csereként pályára lépett: Somlai, Végi, Vajda, Gyulai, Poór.
Nagy István mérkőzés utáni edzői értékelése:
Gratulálok a csapatnak végig óriási labdabirtoklási főlényben játszva sikerült megérdemelt győzelmet aratnunk, góljaink mellett számos helyzetet alakítottunk ki, jobb koncentrációval, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna.
U17-es bajnokság, Kiemelt-csoport, 8. forduló
Puskás Akadémia FC – PMFC 6-0 (3-0)
PMFC: Kostyák – Ungvári, Pintér, Király, Csonka – Biszta, Tímár – Zelenka, Majoros, Takaró – Mórocz. Csereként pályára lépett: Veréb, Papp, Kulcsár, Fehérvári, Faludi
Koleszár Viktor mérkőzés utáni edzői értékelése:
Lényegesen jobb játékerőt képviselt az ellenfél. Az eredmény és a játék képe is azt mutatja, sokkal többet kell tenni a hétköznapokon, hogy a szezon hátralévő részében eredményesek tudjuk lenni.
U16-os bajnokság, Alap-csoport, 9. forduló
DVTK – PMFC 2-1 (1-1)
Pécsi gólszerző: Szvath Tóbiás (3.)
PMFC: Rittinger – Rituper, Hollósi, Radolfi, Szabó Z. – Szabó D., Patrov-Trajkov – Kalmár-Dóla, Kincses, Kitanics – Szvath. Csereként pályára lépett: Kiss, Boday, Sovakov, Juhász, Beck
Erdős Zoltán mérkőzés utáni edzői értékelése:
Hetek óta azt érzem a csapaton, hogy minden mérkőzésen lépünk előre valamiben, és közel vagyunk egy bravúrhoz. Ezen a mérkőzésen is kevésen múlott, hogy meglepetést okozzunk, szervezetten, motiváltan futballoztunk, mindent megtettünk, hogy eltüntessük a két csapat közötti különbséget. Az eredmény ellenére gratulálok a srácoknak!
U14-es bajnokság, Alap-csoport, 10. forduló
Mosonmagyaróvár – PMFC 2-2 (1-1)
Pécsi gólszerző: Hajdu Attila (7.), Varga Zalán (44.)
PMFC: Lauer – Molnár, Varga, Csiba, Gulyás – Schlitt, Szabó F., Kincses – Hajdu, Simai, Gyöngyös. Csereként pályára lépett: Csonka, Pálfai, Anka, Ács, Szabó B., Bélavári
Koller Krisztián mérkőzés utáni edzői értékelés:
Nehéz mérkőzés volt egy kissé csúszós, egyenetlen talajú, keskeny pályán játszani egy olyan ellenfél ellen, aki meg sem próbál focizni, csak a fizikai erejét próbálja érvényesíteni. Ennek ellenére korán megszereztük a vezetést, de hamar válaszolt is rá ellenfelünk egy egyéni hibát kihasználva. A második félidő elején ismét előnyre tettünk szert, ezután a helyzeteink alapján le is zárhattuk volna a mérkőzést, de kihagytuk a kihagyhatatlant is. A foci pedig ilyenkor megbosszulja magát és az ellenfelünknek az utolsó percben sikerült kiegyenlítenie egy újabb figyelmetlenségből. Szomorkodni egyáltalán nincs okunk, ezekből mind tanulni lehet a jövőt tekintve. A játékosaimat pedig dicséret illeti, hogy egyre többet visszalátom a mérkőzéseken az edzésen gyakoroltakat!
U13-as bajnokság, Dél-Nyugat, 10. forduló
PMFC – Budaörs 4-3
Pécsi gólszerző: Lehman Benjámin (56., 67.), Szomor Ádám (57.), Ákli Iván (63.)
PMFC: Sólyom – Paik, Miliczki – Mozolai, Dóra, Lehman – Ákli, Paál, Szomor. Csereként pályára lépett: Schmidt, Koósz, Bernáth, Hoffmann
Lóth József mérkőzés utáni edzői értékelése:
Szinte egész mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült támadásban védekezésben egyaránt. Mentálisan ismét erősek voltunk, hisz 50 perc után még kétgólos hátrányban voltunk. A mérkőzés összképe alapján megérdemelten nyertük meg a találkozót.
U12-es bajnokság, Dél-Nyugat, 10. forduló
PMFC – Budaörs 9-0
Pécsi gólszerző: Balázs Gergely (1.), Katreiner Roland (6., 8., 19.), Varga Péter (12.), Vásárhelyi Tamás (65., 76.), Balázs Gergely (69.)
PMFC: Forrás – Almayer, Trábert – Kövesligeti, Szabó Á., Balázs – László, Varga, Katreiner. Csereként pályára lépett: Horváth, Barta, Szabó H., Vásárhelyi, Grain, Turi
Loch Péter mérkőzés utáni edzői értékelése:
Jól álltunk bele a mérkőzésbe, végig domináltunk tudtunk ez nem csak a helyzetek számában, hanem gólokban is megmutatkozott. Gratulálok a gyereknek a hozzáállásukhoz és a mutatott játékukhoz.
Leány U19-es bajnokság, 8. forduló
PMFC – St. Mihály FC 0-4 (0-3)
PMFC: Balogh – Fekete, Gyánó, Kőmives, Kiss – Papp, Lövei, Anderle – Horváth, Légrádi, Tamasics. Csereként pályára lépett: Forró, Dóra
Korcsmár István mérkőzés utáni edzői értékelése:
Az első félidőben semmi nem valósult meg abból, amit elterveztünk, pontatlanul és rendkívül enerváltan játszottunk. Ennek meg lett a büntetése, hiszen ellenfelünk kihasználva a hibáinkat ás már az első félidőben lezárta a mérkőzést. A második félidőben már jobban futballoztunk, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Szeged.
Leány U17-es bajnokság, 9. forduló
PMFC – FTC-Telekom 1-1 (1-0)
Pécsi gólszerző: Tóth Zolna (39.)
PMFC: Hollósi – Varró, Szabó R., Pintér, Troll, Hajdu, Tóth, Fuchs, Szabó L., Puskás, Szögi. Csereként pályára lépett: Péter
Németh Zsolt mérkőzés utáni edzői értékelése:
Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert maximálisan betartottak mindent, amit megbeszéltünk. Agresszívak, fegyelmezettek és alázatosak voltak, igazi csapatként működtek. Ez a pontszerzés erőt adhat az utolsó fordulóra is!
Leány U15-ös bajnokság, 9. forduló
PMFC – FTC-Telekom 0-8 (0-3)
PMFC: Müller – Frezik, Minorics, Rázsics, Varga – Farkas, Söjtöri, Orlovics, Molnár – Tolnai, Juhász, Csereként pályára lépett: Csik, Horváth
Kiss-Tóth Dominik mérkőzés utáni edzői értékelése:
Az első félidőben már eldőlt a mérkőzés miután 0-1-nél két ajándék gólt is adtunk az ellenfelünknek. A lányok küzdöttek végig a mérkőzésen sajnos ez kevésnek bizonyult. Megyünk tovább és igyekszünk a Puskás akadémia ellen egy szép eredményt elérni!
Leány U14-es bajnokság, Dél-Nyugat, 9. forduló
PMFC – HR-Rent Kozármisleny 20-0
Pécsi gólszerző: ITT.
PMFC: Csik – Varga, Kubicsek, Tolnai, Juhász, Horváth, Farkas, Rapp, Bátori. Csereként pályára lépett: Csíkos, Karfner, Hild, Pámer, Zsolnai, Söjtöri
Sallai Patrícia mérkőzés utáni edzői értékelése:
A szombati mérkőzéssel lezártuk az őszi szezont, és úgy érzem, méltóképpen fejeztük be ezt a félévet. A lányok jelentős fejlődésen mentek keresztül, amit tavasszal újabb kihívások követnek. Célunk továbbra is az első hely megtartása, de mindenekelőtt a folyamatos szakmai fejlődés biztosítása. Bizakodva várjuk a folytatást.


















