Simple Liga: Pénteken az ETO-t fogadjuk

A Simple Női Liga 11. fordulójában a PMFC női labdarúgócsapata az ETO FC-t látja vendégül pénteken 14:30-kor.

Közel volt múlt szombaton a bravúrhoz női NB I-es labdarúgócsapatunk, amely miskolci vendégszereplésén majdnem ledolgozta háromgólos hátrányát. Bolboaca Augustin együttese végül 3-2-re maradt alul a DVTK otthonában, így a piros-fekete hölgyek bár megőrizték pillanatnyi 6. helyüket a tabellán, ezúttal pont nélkül zártak. A Simple Liga 11. fordulójában viszont ismét hazai közönség előtt bizonyíthatnak, hiszen pénteken 14:30-tól a tavalyi ezüstérmes ETO FC látogat a Stadion utcába.

– Fontos mérkőzés vár ránk, hiszen itthon fogadjuk a Győrt. A csapat keményen dolgozik, hogy a legjobb formáját nyújtsa. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű találkozó, de mindent megteszünk azért, hogy ponttal vagy pontokkal zárjuk, és kijavítsuk a múlt heti vereséget. Számunkra minden meccs egy új lehetőség, amelyből hétről hétre tanulunk és fejlődünk – mondta Tóth Zolna, a PMFC mindössze 15 éves tehetsége, aki már bemutatkozott az élvonalban.

A jelenleg negyedik helyen álló, rutinos és válogatott játékosokat is a soraiban tudó ETO FC négy ponttal előzi meg a PMFC-t a bajnoki tabellán, ráadásul legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert a Rába-parti alakulat. Ugyanakkor női csapatunk hazai pályán idén eddig kifejezetten jó mérleget tudhat magáénak: a Szekszárd, a Viktória, a Budaörs és a Honvéd ellen is eredményesen szerepelt, s mindössze a Szeged tudta elvinni a pontokat Pécsről.

– A miskolci botlás után szeretnénk megmutatni, hogy a csapatunknak helye van a legjobbak között. Tudjuk, hogy a Győr nagyon erős, sőt bajnokaspiráns, de mindenképpen pontot vagy pontokat akarunk szerezni, hogy megtartsuk a helyezésünket. Emellett továbbra is fontos számunkra a fiatalok beépítése, remélem, hogy pénteken új játékosok is bemutatkozhatnak pécsi színekben az NB I-ben – fogalmazott Bolboaca Augustin, női együttesünk edzője.

A PMFC – ETO FC mérkőzés november 14-én, pénteken 14:30-kor kezdődik a Stadion utcában. A kapuk és pénztárak egy óraával a spíszó előtt, 13:30-kor nyitnak. A szurkolók a Szigeti úti 5-ös pénztárnál válthatnak belépőt (felnőtt: 1000 Ft, diák: 500 Ft), míg a vendégdrukkerek a 7-es pénztárnál vásárolhatják meg jegyeiket. A 14 év alattiak és a 65 év felettiek számára a belépés ingyenes. Az összecsapást a tervek szerint élőben közvetíti az MLSZ TV YouTube-csatornája.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram