Új játékossal bővült NB III-as labdarúgócsapatunk kerete: az orvosi vizsgálatokat követően klubunk megállapodott a 2003-as, pécsi születésű Harsányi Dániellel. A 22 éves, belső védőként bevethető labdarúgó fiatal kora ellenére már jelentős rutinnal rendelkezik, érkezésével pedig versenyhelyzetet hozhat a PMFC hátsó alakzatába.
Harsányi Dániel utánpótláséveit az Amerikai Egyesült Államokban töltötte, majd hazatérését követően Kaposváron folytatta pályafutását. Előbb a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatában szerepelt, ahol teljesítményével hamar felhívta magára a figyelmet, majd a 2021/22-es szezontól kezdve a felnőtt csapat meghatározó játékosává vált.
A Rákóczi színeiben három idény alatt összesen 87 NB III-as bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezeken pedig 14 bajnoki gólt szerzett. A 2021/2022-es szezonban 34 bajnokin három gólig jutott, egy évvel később 29 mérkőzésen hét találatot jegyzett, míg a 2023/2024-es idényben 24 bajnokin négyszer vette be az ellenfelek kapuját.
2024 nyarán az NB II-be frissen feljutó Opus Tigáz Tatabánya szerződtette a hátvédet, aki Tatabányán szinte végig alapember volt: mindössze két alkalommal nem játszotta végig a mérkőzést, a többi találkozón 90 percet töltött a pályán a másodosztályban. Ezzel együtt a Merkantil Bank Ligában 24 mérkőzésen kapott szerepet, ezeken két gólt szerzett.
Harsányi Dániel tavaly június óta az NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármisleny labdarúgója volt, ahonnét szabadon igazolhatóként érkezett a PMFC-be. A középhátvéd már bekapcsolódott a csapat téli felkészülésébe, és hamarosan edzőmeccseken is bizonyíthatja ambícióit a szakmai stábnak, valamint megmutathatja magát szurkolóinknak.
– Nagyon örülök, hogy a PMFC játékosa lehetek, köszönöm a vezetőségnek és a szakmai stábnak a belém vetett bizalmat. Minden szempontból szimpatikus a közeg, szeretnék a csapat segítségére lenni, és nem titkolt célom, hogy minél több sikert érjünk el együtt. Bízom benne, hogy közösen egy eredményes és siker tavasz elé nézünk – nyilatkozta újdonsült hátvédünk.
Harsányi Dánielt szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!
Névjegy: Harsányi Dániel Zoltán
Születési idő: 2003.03.03.
Születési hely: Pécs
Nemzetiség: amerikai-magyar
Poszt: védő
Magasság: 187 cm
Testsúly: 80 kg
Előző klubja: HR-Rent Kozármisleny
















