Mozgalmas, élményekben és sikerekben gazdag hétvégét zárt több utánpótlás-csapatunk. Az U8-as korosztály ezüstéremmel tért haza Szentlőrincről, az U9-esek két helyszínen is pályára léptek, míg U11-es együttesünk veretlen teljesítménnyel hódította el a kupát Mohácson.
Az U8-as csapat a Szentlőrincen megrendezett XVI. Vörös Zoltán Emléktornán szerepelt, ahol remek játékkal a második helyet szerezte meg. A keretet Gaszner Zsombor, Harasztia Vilmos, Varga Máté, Kollár János, Brunner Zalán, Kapitány Zalán, Szabó Olivér és Panek Bogi alkotta. A torna legjobb játékosának járó különdíjat Kollár János érdemelte ki. Schneider Bence edző büszkén értékelt: gratulált a fiúknak az egész napos, fegyelmezett és lelkes teljesítményhez, valamint az ezüstéremhez, kiemelve, hogy a csapat hozzáállása és játéka egyaránt dicséretet érdemel.
Az U9-es korosztály Sasa Dragicevic irányításával két tornán is képviselte klubunkat. A Szentlőrincen rendezett XVI. Vörös Zoltán Emléktornán – amelyet az U10-esek számára írtak ki – vegyes összeállításban, több 2016-os születésű játékossal léptek pályára. A keretben Harasztia Vince, Nincsevics Áron, Albert Domonkos, Rozgonyi Zsombor, Tóth Bence Milán, Lengvarszky Ákos, Erdei Vitéz, Végh Dániel, Popovics Máté és Mészáros András kapott lehetőséget. A színvonalas mezőnyben fizikálisan erősebb ellenfelekkel is megmérkőztek, ami jól szolgálta a gyerekek fejlődését. Bár az eredmények alakulhattak volna kedvezőbben is, néhány mérkőzésen érződött a fáradtság, az edző összességében elégedett volt, hiszen a csapat értékes tapasztalatokkal gazdagodott.
A társaság másik része a Kaposvári Futsal Carneválon szerepelt. Schneider Marcell, Kiss Toma, Kapuvári Jácint Nátán, Bánki Bence, Keserű Noel, Pogacsics Kevin, Schaller Benett és Botykai Bence képviselte színeinket. A gyerekek különböző játékstílusú ellenfelek ellen szerezhettek fontos játékperceket, ami nagyban hozzájárul fejlődésükhöz. Az eredményességnél ezúttal is fontosabb volt a tanulás és a tapasztalatszerzés – ahogyan az edző is hangsúlyozta, a cél a folyamatos munka és előrelépés, amely hosszú távon meghozza gyümölcsét.
Az U11-es csapat Udvardi Zoltán vezetésével az MTE Kupán, Mohácson vett részt egy nyolccsapatos nemzetközi tornán, ahol veretlenül szerezte meg az első helyet. A döntőben 3–0-ra győzték le a Paks együttesét. A győztes keret tagjai: Gergely Dávid, Kálmán Marci, Kovács Kende Ábel, Madarász-Predács Noel, Németh Kornél, Panek Máté, Rácz Nimród, Rudolf Mátyás és Papp Ákos. A torna gólkirálya Madarász-Predács Noel lett. Udvardi Zoltán értékelésében kiemelte: a fiúk hétről hétre elvégzik a munkát az edzéseken, ennek pedig természetes következménye a sikeres szereplés. Ezúttal az eredmény is visszaigazolta a befektetett energiát, amiért gratulációval illette a csapatot.




















