NB III-as labdarúgócsapatunk 2-0-s sikerrel kezdte a tavaszi szezont Dombóváron. Vas László vezetőedzőnk ugyanakkor az idegenbeli találkozót követően hangsúlyozta, a játék képe még javításra szorul, és azon dolgozik, hogy a győzelemre építve még élesebb, tudatosabb teljesítményt nyújtson együttesünk már a jövő heti, PEAC elleni hazai bajnoki összecsapáson.
– Minden rajt kulcsfontosságú a bajnokságban, nem mindegy, hogyan indítod az évet. Fontos volt, hogy győzelemmel kezdjünk. A három pont mindenképpen pozitívum, valamint az is örömteli, hogy kapott gól nélkül zártunk. Ugyanakkor a játékunk hagyott maga után kívánnivalót, ezen mindenképpen javítanunk kell. A győzelemből lehet építkezni, erre kell alapoznunk, hiszen ami jól működött, azt visszük tovább, ami pedig fejlesztésre szorul, azt a helyére tesszük. Nagyon sok szurkoló elkísért bennünket Dombóvárra, amiért ezúton is köszönettel tartozunk. Óriási erőt adnak a csapatnak, különösen a nehezebb pillanatokban. Jövő héten hazai pályán, a PEAC ellen lépünk pályára. Bízom benne, hogy támogatásuknak is köszönhetően még inkább kijön majd az a játék, amit látni szeretnénk a csapattól.
















