Simple Liga: Kispestre látogatunk

Női NB I-es labdarúgócsapatunk vasárnap a Budapest Honvéd FC vendégeként lép pályára a Bozsik Arénában.

Az elmúlt három fordulóban elszenvedett vereségek után ismét pontszerzésre készül a Bolboaca Augustin vezette női NB I-es együttesünk. Mindez nem lesz egyszerű, hiszen a Simple Liga 20. játéknapján pillanatnyilag a tabellán egy ponttal előttünk, a 7. helyen álló Budapest Honvéd FC vendégeként, a Bozsik Arénában játszunk vasárnap 19:00-tól.

– A heti munkán túl sokkal fontosabb, hogy Kispesten visszaköszönjenek azok az elemek, amelyeket tudunk, és amelyekre valóban képesek vagyunk. Ezt kértem a lányoktól is. Egy dolog azonban biztos: a védekezésünknek mindenképpen javulnia kell, mert anélkül nem lesz esélyünk az eredményes szereplésre – fogalmazott edzőnk, Bolboaca Augustin.

A XIX. kerületiek szerdán kupadöntőt játszottak, amelyen végül 3-0-ra alulmaradtak az FTC-Telekom együttesével szemben. Dörnyei Balázs kispesti alakulata az idei bajnoki szezonban hazai pályán eddig pozitív teljesítményt nyújt: kilenc mérkőzésükből kétszer kikaptak, öt alkalommal döntetlent játszottak, és két győzelmet arattak közönségünk előtt.

– Az elmúlt időszakban nem sikerült pontokat szereznünk, de éppen ilyenkor kell megmutatnunk, hogy csapatként képesek vagyunk felállni. Maximális koncentrációra és fegyelmezett játékra lesz szükségünk a mérkőzés minden percében. Egyetlen célunk van: pontot, pontokat szerezni, és elindulni felfelé – nyilatkozta támadónk, Égi Barbara.

A Budapest Honvéd FC – PMFC női élvonalbeli mérkőzés május 3-án, vasárnap 19:00-kor veszi kezdetét a Bozsik Arénában (cím: 1194 Budapest, Puskás Ferenc u. 1-3.). A találkozóra a főtribünnel szembeni C-szektor kerül megnyitásra. A belépőjegy egységesen 500 Forintba kerül, amelyet a helyszíni jegypénztárban lehet személyesen megvásárolni.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram