Balogh Zselyke védte a válogatott kapuját

Amint arról beszámoltunk, a PMFC Női Akadémia két korosztályos kapusa, Balogh Zselyke és Hollósi Eszter meghívót kapott a magyar női U19-es válogatott júniusi összetartására, amelynek keretében a csapat jelenleg Bulgáriában, Banskóban edzőtáborozik. A 2027-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttes első felkészülési mérkőzésén Ukrajna ellen lépett pályára. Balogh Zselyke kezdőként lépett pályára, és végigjátszotta a mérkőzést.

Női U19-es válogatott felkészülési mérkőzés
Magyarország – Ukrajna 1-1

Magyarország: Balogh Zselyke – Veres Stefánia (Tóth Ramóna, 70.), Sági Panna, Árvay Sára, Tóth Adél– Érsek, Eszter (Filep Zsuzsa, 60.), Szarvas Sára – Chugyik Bíborka (Bozsik Linett, 60.), Kovács Petra, Perjési Lilla (Borzák Lilien, 60.) – Soós Réka (Farkas Panna, 46.)

„Jobban játszottunk Ukrajnánál, megérdemelten jutottunk vezetéshez, kár, hogy egy ellentámadásból gólt kaptunk. A folytatásban is fölényben futballoztunk, az utolsó harminc percre emberelőnybe kerültünk, ám a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani” – értékelt Gajdóczi Tibor szövetségi edző az MLSZ hivatalos oldalán.

A válogatott június 10-ig tartózkodik Bulgáriában, ahol az edzések mellett további szakmai programok és felkészülési feladatok várnak a játékosokra.

Fénykép: mlsz.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram