Klubunk szerződtetette a széleken is bevethető Kóródi Nándort, aki támadóként nagy mérkőzésrutinnal bír.
Harmadik nyári érkezőnkkel is megszületett a megállapodásunk: Kóródi Nándor személyében hivatalosan is új labdarúgót szerződtetett klubunk, akivel tovább bővült NB III-as labdarúgócsapatunk támadószekciója. A 26 esztendős, szolnoki születésű, ugyanakkor püspökladányi származású játékos számára már fiatalon megadatott a bemutatkozás a hazai élvonalban. A DVSC akadémistájaként 2017-ben, alig 17 évesen debütált az NB I-ben, mégpedig a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen a Nagyerdei Stadionban.
Később a másodosztályú Balmazújvárost, majd hosszú éveken át a Szegedet erősítette. A remek fizikumú, a széleken egyaránt bevethető ballábas támadóra 2023-ban a Békéscsaba csapott le, ahol azóta alapembernek számított. A sokoldalú játékos szerepet vállalt nemcsak a lila-fehérek NB II-es szereplésben, hanem az NB III-as bajnoki cím megszerzésében és a sikerrel megvívott osztályozókban egyaránt. Kóródi Nándor eddig karrierje során 160 másod-, és 32 harmadosztályú bajnoki mérkőzésen szerzett jelentős meccsrutint.
– Nagyon örültem, amikor megkeresett a klub. Már az első beszélgetések során szimpatikus volt mindaz, amit felvázoltak. Komoly célokat tűztünk ki erre a szezonra, és szeretnék aktív részese lenni ezek megvalósításának, ezért örömmel írtam alá. Úgy érzem, nagyon jó helyre kerültem, igyekszem minél gyorsabban beilleszkedni, és bízom benne, hogy jövő nyáron már egy osztállyal feljebb készülhetünk – nyilatkozta újdonsült támadónk, aki nemcsak a gólszerzésben, hanem az előkészítésekben is rendszeresen főszerepet vállal.
Kóródi Nándort szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!
Névjegy: Kóródi Nándor
Születési idő: 1999.08.15.
Születési hely: Szolnok
Nemzetiség: magyar
Poszt: támadó
Magasság: 183 cm
Testsúly: 80 kg
Előző klubja: Békéscsaba 1912 Előre

















