A Simple Liga 2. fordulójában a bajnokaspiráns Puskás Akadémia FC vendégeként lépett pályára női NB I-es labdarúgócsapatunk. A mieink előzőleg hazai pályán arattak 4-1-es sikert a DVTK ellen, míg a felcsútiak a Szekszárd otthonában győztek 6-0-ra. Az első félidőben a 27. percben szerezte meg a vezetést a PAFC, Tamók fejesével 1-0-ra módosult az állás. A szünet előtt tovább növelte előnyét a hazai együttes, a 46. percben Nagy talált a kapunkba. A fordulást követően King volt eredményes, majd Nagy szerezte meg saját maga második, csapata negyedik gólját büntetőből. A hajrában járva aztán Romsi állította be az 5-0-s végeredményt. Németh Zsolt vezette női NB I-es labdarúgócsapatunk így két fordulót követően három ponttal áll a Simple Női Liga tabelláján. Legközelebb augusztus 22-én hazai pályán, a Kispest-Honvéd FC ellen folytatjuk az élvonalbeli bajnokságot.
– A mérkőzésen nem egyenlő erők csaptak össze, a Puskás Akadémia jelenleg előttünk jár – kezdte értékelését Németh Zsolt edzőnk. – Nálunk öt-hat utánpótláskorú játékos is pályára lépett, míg ellenfelünknél öt külföldi játékos szerepelt. Még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de ez természetesen nem kifogás. A Puskás Akadémia jobb volt nálunk, így megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A lányok előtt azonban le a kalappal, mert végig becsülettel küzdöttek.
Simple Női Liga NB I, 2. forduló
Felcsút. Vezette: Kovács (dr. Juhász, Rigó)
Puskás Akadémia FC – PMFC 5-0 (2-0)
Gsz.: Tamók (27.), Nagy (46., 51. – büntetőből), King (49.), Romsi (91.)
PMFC: Török – Bódis (Varró, 65.) , Acsádi, Máté, Bocz, Balogh R. (Szabó, 78.) – Papp, Tóth, Farkas, Kardos (Müller, 46.) – Égi. Edző: Németh Zsolt.
Fénykép: Szőke Lajos/pmfc.hu













