Hazai rendezésű tornán játszottak az U10-esek

Múlt vasárnap kiemelt MLSZ-tornának adott otthont az Id. Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpont, amelyen négy együttes, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, a III. Kerületi TVE, a Vasas és a házigazda PMFC fiataljai mérhették össze tudásukat. U10-es csapatunk három mérkőzésen lépett pályára, a találkozók során a hangsúly a fejlődésen, a tanult játékelemek gyakorlásán és a tudatos futballon volt. A fiúk több dicséretet is kaptak, akiknek az edzéseken rendszeresen gyakoroltak közül is sok mindent sikerült megvalósítaniuk a pályán.

– Nagyon pozitívan értékelem a tornát, mert a csapat kulturáltan, a kombinatív játékra törekedve futballozott. Kiemelt figyelmet fordítottunk a labdakihozatalokra, valamint a tudatos, összjátékra épülő támadásépítésre, és sok olyan megoldást láttunk viszont, amelyeket az edzéseken gyakorlunk. A játék intenzitása is megfelelő volt, ugyanakkor a torna végére mentálisan és fizikailag is érezhetővé vált a fáradtság. Összességében nagyon hasznos három mérkőzésen vagyunk túl, amelyekből a játékosok sokat tanulhatnak – értékelte a szereplést Sasa Dragicevic, az U10-es csapat edzője.

A PMFC U10-es kerete: Harasztia Vince, Tasnádi Bálint, Nincsevics Áron, Albert Domonkos, Rozgonyi Zsombor, Pogacsics Kevin, Jukics Bence, Lengvárszky Ákos, Keresnyei Kristóf, Nóránt Milán, Botykai Bence, Guzsvány Vili.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram