Vezetőedzőnk szerint a paksi vereség tanulságait le kell vonni, a csapatnak pedig a megszokottak mentén kell folytatnia a munkát a hátralévő bajnoki találkozókra.
– Nyilván minden sorozat megszakad egyszer, szerettük volna ezt a lehető legtovább kitolni. Semmi előjele nem volt ennek a vereségnek, hiszen egész héten jól dolgoztak és motiváltak voltak a srácok. A mérkőzésen viszont enerváltan, dekoncentráltan játszottunk, rengeteg párharcot veszítettünk el, ami egyébként nem jellemző ránk. Olyan érzésem volt a találkozó közben, hogy akár három hétig is játszhatnánk, akkor sem tudnánk gólt szerezni. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de bosszantó döntéseket hoztunk, és ugyanez igaz a védekezésünkre, a labdaszerzéseinkre és a párharcainkra is. Azt gondolom, egyszerűen volt egy ilyen napunk, ami ennyi mérkőzés után előfordulhat. A találkozó után is azt mondtam a srácoknak, hogy nem kell túlmisztifikálni ezt a helyzetet. Kikaptunk, gratulálunk az ellenfelünknek, amely tüzesen és motiváltan futballozott. Bízom benne, hogy a jövőben is így folytatják. Nekünk pedig fel a fejjel, végeznünk kell tovább a dolgunkat, a mindennapokban beletenni a megfelelő intenzitású munkát, és már a következő mérkőzésre készülni.













