Amikor beköszöntött 1995 forró nyara, a PMSC-nél nem álltak jól dolgok. Már csak három (vagy négy?) szakosztály létezett egymás mellett, a többiek szépen lassan, biztosan az idők szavára hallgatva kiváltak, önállósodtak. A férfi és a női kézilabdázók tartottak ki legtovább, természetesen a labdarúgók mellett.

Még mielőtt az 1995-1996-os bajnoki évad megkezdődött volna, vagyis augusztus 5-e előtt a „hármak” a Cégbírósághoz fordultak, hogy jegyezzék be a Pécsi Mecsek Futball Clubot (PMFC-t). A labdarúgók első elnökének Major Bélát tették meg. A sportági szakszövetségek átírták a sportolók igazolását, az anyagi mínusz pedig megszűnt.

Tiszta lappal kezdett mindenki, már amennyiben az ilyen megoldás annak számít. A jogfolytonosság annyiban mutatható ki – némi csűrcsavarral –, hogy a korábban létező jogon folytathatta a csapat a szereplését a legjobbak mezőnyében az 1995-1996-os sorozatban is. Ma ezt, ebben a formában bizonyosan nem lehetne végrehajtani.

De a gazdasági, jogi, valamint gazdaságjogi kérdéseket talán hiba lenne itt taglalni. Amit el lehetett követni a menekülés érdekében, azt az akkori vezetők, élve talán a kiskapuk adta lehetőségekkel, megcselekedték. Ne feledjük, azért a különböző jogelődök históriáját bogozgatva, túlzás nélkül állíthatjuk, már 1950-től.

Korábban baloldali fészeknek számított minden formáció, ami csak működött ebben a sportágban Pécsett, Pécsi Dózsa, illetve PMSC néven. Ezek után egy kisebb „testcsel” sem számított meglepetésnek a klubházban. PMSC – kontra PMFC. Csupán egy betű eltérés, már ha csak a betűszókat figyeljük.

Szöveg forrása: Dicsőséges futballpercek – avagy a pécsi élvonalbeli férfilabdarúgás történte című könyvből.

A piros-fekete szín megmaradt, de a címer sem változott sokat

A korábban használt PMSC címer némileg átalakított változata lett a Pécsi Mecsek FC jelképe, a következő átszabás idején. Fontos azonban megemlíteni, a két arculat nem teljesen azonos. Az újabb változatnak az ívei némileg eltérnek a korábbitól, de ezek a különbségek nem olyan jelentőségűek, amik miatt ne lehetne követni a folytonosságot.

Mindezt alátámaszthatjuk azzal, ami gyakran felhangzik a lelátóról, a közönség, a drukkerek egyik csatakiáltására: „Csak a Munkás!” Mert egyrészt jól hangzik, másrészt cseppnyi nosztalgiát is ébreszthet az idősebbekben. A fiatalabbaknak meg nem árt, ha ismerik a múltat, annak dicsőségeit. Még akkor is, ha tudjuk, a mostaniak már a PMFC sikeréért küzdenek.

A napjainkban is használatos címerben jól kivehetők a klub színei. Felületes címertani kutatások alapján két dolgot állapíthatunk meg ebből. Egyrészt a piros színt tartották a hozzáértők a legnemesebbnek. Jelentése: bátorság, harciasság. Másrészt, a fekete viszont a legkevésbé előkelő színnek számít. Jelentései lehet: gyász, gonoszság, halál, bánat, gazdagság.

Fénykép: Kajsza Dániel