LAPSZEMLE: A nagy hagyományokkal bíró pécsi futball egyik legjelesebb, ma is élő alakja Koller Viktor. A neves balhátvéd nagy szerepet vállalt abban, hogy a Pécsi Dózsa/PMSC az ország legjobb együttesei közé tartozzon, 375-ször öltötte magára a piros-fekete mezt. És részese volt a legendás, Newcastle United elleni győzelemnek is. Erről, és az elhivatottságról is mesélt a volt focista, akit nemrég a városvezetés Pro Civitate díjjal tüntetett ki.
– Hogyan indult a sportkarrier?
– Ez sosem volt egy tudatos irány vagy döntés, már gyermekkoromban automatikusan kialakult a szenvedély a sport iránt. Az általános iskola udvarán a szünetekben folyamatosan rúgtuk a bőrt, aztán a tanítás után is otthon. A bátyám szintén sportoló volt, ő Dombóváron és Pécsen is focizott. Követtem őt, kicsit „ki is taposta” előttem az utat. Tizenöt évesen már igazolt játékos voltam a Pécsi Dózsában.
– Mellette milyen tanulmányokat sikerült végeznie?
– Miután a Széchenyi gimnáziumban érettségiztem, jött a katonaság. Soron kívül, egy év után leszereltek, mivel elérkezett az a bizonyos Newcastle United elleni legendás találkozó, amihez Angliába kellett utazni. Később a Pécsi Tanárképző Főiskolán testnevelés szakon végeztem, mindig úgy gondoltam, kell egy papír is a sportolói karrier mellé. Az élet igazolt: később nagy hasznát vettem.
– Nagyon korán bemutatkozhatott már a felnőttek között is.
– Hát a szokásos szamárlétrát én is végigjártam: ificsapat, tartalékos keret, majd a felnőttcsapat. De valóban, már tizenkilenc évesen az NB I.-ben játszhattam. Azután harmincöt éves koromig végig aktívan fociztam. Pályafutásom legelején Mágocson játszottam egy évet NB III.-ban, azután Pécsen maradtam, visszavonulásomig. Soha el nem mentem volna innen, imádtam és most is imádom ezt a várost.
– Milyen poszton játszott?
– A hátvédsor valamennyi posztján megfordultam, de leginkább a széleken játszattak a gyorsaságom miatt. Ez feküdt nekem, szerettem is ott játszani, nem vágytam előrébb.
– Rengeteg edző keze alatt dolgozott, kiket emelne ki közülük?
– Elsősorban Kovács Imre az, akit emberileg és szakmailag is leginkább kiemelnék, de mondhatnám akár Garami Józsefet, Rónai Istvánt is. És természetesen dr. Czibulka Mihály, aki a pályámon elindított, és akivel első – és utolsó – nagy nemzetközi sikerünket érhettük el.
– Ez volt a Newcastle United elleni győzelem. Milyen volt megélni ezt a történelmi pillanatot?
– Angliában kétgólos vereséget szenvedtünk, de jött a visszavágó. Pécsen olyannyira felfokozott volt a hangulat, olyan lázban égett mindenki, hogy egyszerűen közülünk is mindenki maximálisan odatette magát. Huszonötezer néző előtt, forró hangulatban, tizenegyesekkel múltuk felül az angol bajnokokat. Fiatal csapat volt ez akkor, az ügyességük elegyedett az idősebbek rutinjával. Be kell látni, jobb képességű csapat volt a Newcastle, talán el is követték azt a hibát, hogy lebecsültek minket. Mindenesetre egy olyan történelmi pillanat volt ez, ami mindannyiunkat elkísér egy egész életen át. Kívánom, hogy a mai generáció is éljen át valami hasonlót! A folytatás aztán már nehezebb volt, az újabb bravúr nem is sikerült: a Juventustól itt is és Torinóban is kikaptunk, ők tényleg egy nagyon magas szintet képviseltek. Így zárult a menetelés.
– Utána már nem voltak hasonló nagy pillanatok?
– 1978-ban Magyar Kupadöntőt játszottunk a Fradival, kétgólos félidei vezetésről kaptunk ki 3-2-re. Az egy fájdalmas emlék. Egyébként szinte végig az NB I.-ben játszottunk. Volt egy szomorú időszak, mikor 1975-ben kiestünk. Aztán két év múlva már újra az élvonalban focizhattunk. 1985-ben vonultam vissza. Az elkövetkező pár évet tanulással töltöttem a főiskolán, majd edzősködni kezdtem. Legjobb eredményeimet talán 1989-től 1992-ig értem el Baján, az NB II.-ben. Jó lett volna kicsit a szeretett csapatomnál is edzősködni, itt Pécsen, de nem hívtak végül. Jelenleg az utánpótlás-nevelésben próbálok segíteni.
A videóban többször is hallani és látni Kollert “Kincses kettő” néven – a Kincses vezetéknevet is használta a focista a karrierje során.
– A győzni akaráson kívül mi motiválhatja még a sportolót?
– Nyilván a folyamatos motivációt a nyerni akarás, a jó játék, a gólszerzés jelenti. De úgy gondolom, a különböző ellenfelek, akik ellen mind külön-külön taktikát kell alkalmazni és ezerféleképpen felkészülni, kellő kihívást jelentenek. Másfelől viszont a foci egy olyan múlhatatlan szenvedély, ami magától értetődően viszi előre az embert. Ezt egyszerűen nem lehet abbahagyni. De enélkül a szenvedély nélkül nagyon nehéz szép és eredményes játékot elképzelni. Gyakran nem tetszik, amit a tévéképernyőn látok, sokszor hiányzik az, ami a veleje a játéknak: a foci szeretete, az elhivatottság.
– Hogy vélekedik a pécsi foci jövőjéről?
– Én nagyon optimista és bizakodó vagyok. Szeretném, ha két éven belül újra az élvonalban szurkolhatnék a kedvenc csapatomnak. Szerintem képes rá ez a mostani csapat. Viszont ez a tavasz igen fontos lesz: ha most nem sikerül a feljutás, újra nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. De ha megvan az NB II., onnan már sokkal könnyebb elérni az első osztályt. Ott már könnyebb szponzorokat találni, könnyebb minőségi játékosokat megszerezni. Ez a bajnokság még nem alkalmas erre. Én úgy gondolom, ez a város egy sokkal jobb focit érdemelne.
Koller Viktor 1951. február 20-án született Alsómocsoládon. Általános iskolai tanulmányait is szeretett szülőfalujában végezte, majd érettségit a pécsi Széchenyi gimnázium és szakközépiskolában szerzett 1969-ben. 1972-ben kezdte meg felsőfokú tanulmányait a Pécsi Tanárképző Főiskola testnevelés szakán, 1977-ben szerzett diplomát. 1988-ban a Testnevelési Egyetemen szakedzői képesítést szerzett. 1985-ben fejezte be pályafutását. Ezt követően az utánpótlás-nevelésben tevékenykedett. Három gyermeke van, nagyobb fia Brüsszelben telepedett le, uniós tisztviselőként dolgozik, a fiatalabb jogot végzett, Pécsen él. Lánya szintén itt él. Három imádott unokája közül kettő él külföldön, sokat fociznak, tehetségesek is. Szabadidejében járja a pályákat, a PMFC meccseit látogatja. Az utánpótlást is figyelemmel kíséri, segíti a tehetséggondozást. Ezenkívül sokat kirándul, járja a vidéket – a lényeg, hogy szabad levegőn legyen.
