Koller Viktor: „A Kincses nevet mi csak átmenetileg vettük fel, amint lehetett, visszatértünk a családi hagyományokhoz, a szüleinknek tartoztunk ennyivel”

Végső soron Kincses II Viktort nem is lett volna annyira nehéz kicselezni. Igaz, gyorsabbnak kellett volna lenni nála, ami ellenben csak keveseknek adatott meg. Az eredetileg Koller néven született labdarúgó szélsőhátvédként szokta elvenni a kedvét a nemes játéktól az ellenfelek támadóinak. Technikás volt, határozott, de semmiképpen sem sprőd. Az ő oldalán nem szikrázott a boka, még a fű sem kopott ki ott, ahová odalépett. A Pécsi Dózsában, illetve jogutódjában, a Pécsi MSC-ben ő viselte legtöbbször a csapat mezét az élvonalban. Neki nem voltak „ügyei”, hacsak azt nem vesszük ide, hogy terelgette a labdát.

Kapocsként is tekinthetünk Koller Viktorra. Az egykori Pécs Dózsába nagyon fiatalon került be. Mivel pedig szép, egyben hosszú, valamint sikeres volt a pályafutása, még a Pécsi MSC-ben is éveken keresztül meghatározó embernek számított. Ennek ellenére a védő érzelmileg inkább a lila-fehér érához kötődik. Ami nem akkora meglepetés, ha hozzátesszük, 1970-ben részese lehetett a nemzetközi kupaszereplésnek. Márpedig a Newcastle United elleni örökérvényű élményt semmi sem nagyon írhatta felül azok közül az események közül, amik vele a gyepen megtörténtek. Fontos megjegyezni, Viktorral érdemes beszélgetni. Szinte mindig szabatosan, érthetően, kerek mondatokban fejezi ki magát. Nem szokott magának pályafutást „festeni”, vele a dolgok valóban megestek. Úgy azért sokkal könnyebb, mintha szárnyalna a fantáziája, aztán utólag élne meg olyan dolgokat, amik elő sem fordulhattak volna. Akadnak azért olyanok, akikkel mindez az említett módon esett meg, bár ők kevésbé érdekesek.

– A legkisebb gyerek nekivágott szerencsét próbálni?

– Alsómocsolád kellően messze volt Pécstől a múlt évszázad hatvanas éveiben – idézte fel ifjúkorát Koller Viktor. – Itt azonban nem feltétlenül a kilométerekre gondolok. Egy faluból indultam el egy megyeszékhelyre, ami egy fiatalember számára rengeteg csapdával is járhat.

– Szerencsére elküldött egy felderítőt, aki kitaposott valami keskeny ösvényt.

– Nándor bátyám valóban előttem járt az úton. Őt követve azért könnyebb dolgom volt, mintha csupán magamra lettem volna utalva. Talán most már bevallhatom, lappanghatott bennem eredetileg egy cseppnyi kisebbségi érzés. Igaz, ebből kialakulhatott egy bizonyítási vágy is. Megmutatni mindenkinek, érek annyit, mint a baranyai nagyvárosban születettek.

– A Fortuna istenasszony által odanyújtott eséllyel remekük élt. Az egyik legfiatalabb volt a Newcastle Unitedet megverő tizenegyben.

– Korábban már hívtak többször a magyar korosztályos válogatottba. Tehát teljesen zöldfülűnek nem számítottam. Természetesen egészen más a felnőttek között a nemzetközi porondra kilépni. Különösen egy angol együttessel szemben. Elcsépelt szófordulat, de mégis a játék feltalálói ők. A labdarúgás őshazájába mentünk ki játszani. Mellesleg egy tejesen zárt világból, a szocializmusból érkeztünk a szigetre. Sok élmény ért minket, ráadásul akadtak olyanok, akik irigykedtek ránk.

– Tele volt Pécs gonoszokkal?

– Nem! De mi egy olyan lehetőséget kaptunk, ami másoknak abban az időben, 1970-ben nem igazán adatott meg. Nyugatra, a kapitalizmus egyik fellegvárába mehettünk. Azaz nem tőlünk sajnálták az utat, hanem azon bánkódtak számosan, hogy nem jöhettek velünk.

– A Newcastle elleni pécsi csata viszont maga lehetett a földi boldogság.

– Felfokozott várakozás előzte meg a visszavágót. Szinte megállt az élet a városban, mindenki lázban égett. Egy olyan klub látogatott el a Mecsek lábához, amelyik korábban elhódította az Európai Városok-kupáját (EVK). Ez vonzotta az embereket a lelátóra. Talán a lelkük mélyén abban bíztak, valami csodának lehetnek majd szemtanúi.

– Tulajdonképpen nem is kellett csalódniuk.

– Visszanézve azt a kevés fotót, ami megmaradt, félelmetes, mennyien voltak a lelátón. Ebben az esetben tényleg nem frázis, még a fákon is drukkerek csüngtek. Kiegyenlítettük a kétgólos hátrányunkat, jöhetett a hosszabbítás. Akkor már éreztük, ebből valami nagyszerű dolog is kikerekedhet.

– A tizenegyeseknél jött Rapp Imre önálló műsora. Élete formájában védett.

– Tudtuk mi „Buburól” (Rapp Imre egyik beceneve volt, országszerte így ismerték), hogy mikre képes. Akkor tényleg minden szem reá szegeződött. Ő meg megérezte, itt a pillanat. Kettőt védett ki a lövésekből, egy meg a kapufán csattant. Utólag azt is jóváírhatjuk neki, mert nyilván ügyesen megtévesztette, megdelejezte az ellenfelét. Fantasztikus, megismételhetetlen momentumok voltak azok. Mindenkinek ilyen élményeket kívánok, akik labdába rúgnak.

– A szakemberek nem csábították fővárosi csapatok keretébe?

– Akadtak érdeklődések, végül mindig lehorgonyoztam Pécsett. Már soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha sikerül elcsábítaniuk. Esetleg több is meg lehetett volna nekem írva. De ilyen alapon az első tréningen meg is sérülhettem volna. Ezért a hasonló tartalmú merengéseknek sok hasznuk nincsen. Nem mentem, mindig akadt indok a maradásra. Így aztán hűségesnek is tűnhetek, esetleg nem voltak elég rámenősek a hívók.

– Ha mégis távozott volna, most szegényebb lehetne egy város sportdíjjal, amit 2017-ben, Pécs ünnepnapján vehetett át.

– Innen is lehet nézni az események alakulását. Olyan volt a karrierem, amilyen. Befejezett, átírhatatlan, megváltoztathatatlan. Itt már újabb tények aligha kerülnek napvilágra, bár kizárni semmit sem lehet. Edzőként viszont talán türelmesebbnek kellett volna lennem, de néha nem volt erőm kivárni a soromat. Futballistaként egyszerűbb volt bizonyítanom, hogy nélkülem rosszabb, gyengébb lenne a csapatom.

– Szóval az egésszel, elejétől a végéig elégedett lehet?

– Azért nem vagyok képes erre hiteles választ adni, mert nem ismerem az elszalasztott esélyeket. Mégis, komolyra fordítva a szót, felesleges lenne panaszkodnom, hiszen jutott háromszáznál több fellépés a magyar NB I-ben. Sokan biztosan a töredékével is elégedettek lennének. Legjobban akkor járunk, ha nem siránkozom. Akadtak remek társak, igazi barátok, élmények szép számmal. Nem volt unalmas a dolog, belefértek kiemelkedő győzelmek is.

Kincset ért a két Koller, akik büszkén vették vissza eredeti családnevüket

A korabeli újságcikkeket, tudósításokat böngészve érdemes alaposan figyelni. Hiszen Koller Nándor, valamint Koller Viktor is használt „művésznevet”. Nem önként tették, vagy úri hóbort vezérelte őket ebben. A kor szelleme, meg a politikai vezetők szívesen vették, ha a labdarúgók magyarosítanak. Ezért Koller Nándor Kincses I lett, Koller Viktor meg Kincses II. Azonban, amikor Nándi már nem volt a Pécsi Dózsánál, az öccséről is lekopott a római szám. A Kincses megszólítás viszont kizárólag addig élt, amíg véget nem ért a fivérek pályafutása. Azóta ismét Kollerek ők. Ennyi „használati” utasítás feltétlenül járt ahhoz a testvérpárhoz, akik ketten, ötszáznál többször húzhatták fel a klub mezét, számos színben, változó csapatnevekkel. Nevezetes kitérőnket ezzel viszonylag rövidre fogva, abba is hagyhatjuk. Hozzátéve, miszerint Koller Krisztián nem rokona párosnak, de névrokonnak azért jól megteszi a későbbi pécsi labdarúgó.

Szöveg forrása: Dicsőséges futballpercek II. – avagy portrévázlatok a pécsi labdarúgás fénykorából.