Horvát csapat ellen folytatjuk

pmfc_szentlorinc_nbiii_felkeszulesi_merkozes_047
Szombaton az Eszék szomszédságában található SNK Visnjevac vendégeként játszik edzőmérkőzést a PMFC.
péntek

A Márton Gábor vezette PMFC eddig az NB III-as bajnokságra való felkészülés jegyében két edzőmeccset vívott, mindkettőt eredményesen. A piros-feketék a Bonyhád vendégeként 2-1-re, míg legutóbb hazai pályán a Szentlőrinc ellen 6-0-ra nyertek.

Labdarúgócsapatunkra ezúttal ismét idegenbeli megmérettetés vár. A mecsekaljaiak július 23-án, szombaton 18:00 órakor az Eszék szomszédságában található horvát harmadosztályú SNK Visnjevac gárdája ellen játsszák soros edzőmérkőzésüket.

Az Antonio Saric irányította kék-fehérekkel nem most találkozunk először, hiszen az elmúlt években már háromszor is játszottunk velük. Először 2013. februárjában, majd 2015. augusztusában fogadtuk őket, ezeken a meccseken egyaránt 4-0-ra nyertünk. Legutóbb azonban egy szerencsétlen öngólt vétve 2-1-re kikaptunk.

Együttesünk most szombaton folytatná eredményes felkészülését, amelyre minden esélyük megvan a piros-feketéknek, hiszen a felnőtt keret minden tagja egészséges és bevethető az SNK Visnjevac elleni idegenbeli találkozón..


Felkészülési mérkőzés

2016. július 23., szombat, 18:00

SNK Visnjevac – PMFC


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

OLVASTA MÁR?

pmfc-szekszard-uj-015

Ez nem a mi napunk volt

Csapatunk hiába támadta végig a mérkőzést, hiába volt több gólszerzési lehetősége is, sajnos 1-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Szekszárdtól. Hazai pályán minden meccset hozni ...