Pro Civitate díjat kapott id. Dárdai Pál

dárdai pál01

Hagyományosan szeptember hónap első napja Pécs Megyei Jogú Város ünnepnapja, arra tekintettel, hogy ez a nap a város történelmi múltjára visszatekintve méltó módon fejezi ki Pécs helyét, szerepét, megítélését a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. Ez a nap a pécsi középkori egyetem 1367. szeptember 1-ei megalapításának állít emléket: az ország akkori városai közül Pécs elsőként kapott egyetemi város rangot, városunkban alakult meg az első magyarországi egyetem, s ezzel Pécs az európai kultúrkör részévé vált.

Szokássá vált, hogy ilyenkor osztják ki a miniszteri, városi és egyetemi díjakat is, amelyeket ezúttal a Kodály Központban adott át többek között dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Balog Zoltán, miniszter és Dr. Bódis József, a PTE rektora, hiszen idén az universitas jubileumára való tekintettel közösen került sor az ünnepségre a Pécsi Tudományegyetemmel. A felterjesztett díjazottak között szerepelt klubunk legendás futballistája, későbbi edzője, id. Dárdai Pál is, akinek a csütörtöki jeles eseményen a Közgyűlés a labdarúgás területén elért kiváló eredményei, továbbá több évtizedes edzői munkája elismeréseként Pro Civitate díjat adományozott.

dárdai pál02

“Mint ismert, Dárdai Pál 1951-ben született Véménden. Az elmúlt évszázad hetvenes, nyolcvanas éveiben a pécsi labdarúgás egyik legismertebb alakja volt. Sportolói pályáját 1972-ben a Komlói Bányász Sport Klub labdarúgójaként kezdte. 1974 és 1986 között a Pécsi Munkás Sport Club csapatában középpályásként sportolt, itt 284 élvonalbeli mérkőzésen 67 gólt szerzett. Tagja volt az 1978-as Magyar Kupa döntős és az 1985–86-os idényben bajnoki ezüstérmet szerzett csapatnak. Az 1976-1977-es idényben az NB II gólkirályaként ünnepelték országszerte.

1978-ban szerepelt Kovács Ferenc szövetségi kapitány felnőtt válogatott legjobb tizenegyes keretében. Aktív sportolói éveiben a PMSC legeredményesebb labdarúgója volt. 1974 és 1989 között 361 bajnoki mérkőzésen lépett pályára pécsi színekben. Páratlanul sikeres labdarúgó-pályafutását követően vezetőedzőként ült a pécsi kispadon. Ezen kívül Komlón, Barcson és Dombóváron is edzősködött. Baranya megyéhez, Pécs városához és a PMSC-hez ezer szállal kötődő id. Dárdai Pál nyugalmazott évei alatt sem szakadt el a labdarúgástól, most is az utánpótlás koordinátoraként, szakmai tanácsadójaként segíti az akadémia munkáját.” – állt a díjazott bemutatásában.

Büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen remek sportembert tudhatunk a mai napig is a PMFC-családban, aki még mindig aktívan kiveszi részét a klubnál zajló építő munkából! Gratulálunk idősebb Dárdai Pálnak!

Fényképek: Hatházi-Müller Andrea

OLVASTA MÁR?

pmfc-bogad-012

Márton Gábor 50!

Ma ünnepli 50. születésnapját vezetőedzőnk, korábbi játékosunk, Márton Gábor. Egykori közönségkedvenc futballistánk – légiós karrierjét is többször megszakítva – összesen 222 bajnokin viselte a pécsi ...