A munka jöhet, a hideg nem hiányzik

Véget ért NB III-as labdarúgócsapatunk számára a téli pihenő. Csütörtök délután ismét edzésre kellett jelentkezniük a PMFC focistáinak, akik sorra érkeztek meg a Stadion utcába, majd nagy örömmel köszöntötték egymást az öltözőben. Az elsők között jelent meg a színen Koller Krisztián, aki többek között arról is beszámolt, hogy miként hangolt a felkészülésre, illetve csapatkapitányunk elmondta, mire számít az elkövetkező hetekben.

– Leginkább családi körben töltöttem az ünnepeket, ugyanígy a szilveszter is kellemesen telt. Eközben a saját magam érdekében becsülettel elvégeztem a szünetre kapott edzésprogramot. Ez leginkább erősítésből, illetve futásból állt, úgyhogy emiatt is jó érőben érzem magam. Bevallom, vártam már a felkészülést, csak ez a cudar hideg ne lenne – folytatta. – Nem ez lesz az első alapozásom Márton Gáborékkal, így valószínűnek tartom, hogy nem várható különösebb változtatás azokban a feladatokban, amit alkalmazni szoktak. Kemény munka előtt állunk, de túl fogjuk élni – jegyezte meg Koller Krisztián.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram