Pályán az utánpótlás

Pmfc_Nagyok___U17___U19-014

Lőrinc Antal vezette U19-es labdarúgóink a hétvégét a felvidéki Nyitrán töltik, ahol egy meghívásnak eleget téve részt vesznek az Erik Chlpík Emléktornán. A pécsiek a két nap során a házigazda FC Nitra, a cseh FK Sigma Olomouc és az MFK Frýdek­-Místek, valamint az MTK Budapest korosztályos alakulatával csapnak össze a végső győzelemért.

U17-es és U16-os csapataink betegség és sérülések miatt összevonva utaznak február 4-én Soroksárra, hogy a fővárosi XXIII. kerületi sárga-feketék U17-esei ellen mérkőzzenek meg a HLSZ-kupa aktuális fordulójának alkalmával. A Kósa Sándor edzette U15-ösök és a Szabó Csaba vezette U14-esek pedig Kaproncán játszanak edzőmeccset az NK Slaven Belupo-val.

Szintén egész hétvégét átfogó megmérettetés elé néznek az U13-as mecsekaljaiak, akik az U12-t is bevonva szombaton és vasárnap is Szigetvárra látogatnak, méghozzá a XIII. Dél-Zselic Kupára. A hosszú múltra visszanyúló utánpótlás eseményen ezúttal tizenkilenc hazai és külföldi csapat képviselteti magát. A mieink két gárdával „állnak rajthoz”.

A 2008-as (U9-es), 2009-es (U8-as) és 2010-es (U7-es) korosztály számára február 4-én, szombaton, illetve február 5-én, vasárnap Budapesten, a Marczibányi téri Sportcentrumban rendezik meg immár ötödik alkalommal a Mészöly Téli Kupát. Az ország legjobb utánpótlás csapatait felvonultató tornára természetesen a PMFC-sek is ellátogatnak három kis korosztállyal. Íme, a rájuk váró program:

Február 04., szombat 14:00-18:00 – U8 (2009-es korosztály):

Videoton, Pécsi MFC, ETO FC Győr, DVSC DLA, Vasas Kubala Akadémia, Szeged, MTK Budapest, Mészöly Focisuli


Február 05., vasárnap 10:00-14:00 – U7 (2010-es korosztály):

ETO FC Győr, Videoton, Pécsi MFC, Vasas Kubala Akadémia, Gödöllői SK, Monor, MTK Budapest, Mészöly Focisuli


Február 05., vasárnap 14:00-18:00 – U9 (2008-as korosztály):

DVSC DLA, Pécsi MFC, Siófok, Szekszárd, Szanda FS, Arany Sárkány Nyírbátor, MTK Budapest, Mészöly Focisuli


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

OLVASTA MÁR?

nevtelen

Egy holland élcsapat veresége Pécsett

Harminc éve jutott ki a nemzetközi porondra a PMSC, amely az UEFA-kupában itthon legyőzte a holland Feyenoord gárdáját. A város labdarúgásának egyik legszebb pillanata volt, ...