Varga az U18-as válogatott edzőtáborában

Lerágott csont már az a téma, hogy mennyi tehetséges gyerek hagyta el a PMFC-t az NB I-es licencmegvonás után. Sokkal szívderítőbb a pozitívumokról beszélni, például arról, hogy évek után végre ismét U18-as válogatott meghívóval „csöngetett a postás” a Stadion utcában. Április 17-én Varga Tamásnak van jelenése Telkiben.

A jövő csapatának építése zajlik a PMFC-nél, ennek egyik eleme, hogy Márton Gáborék megpróbálják beépíteni az NB III-as felnőtt gárdába azokat a fiatalokat, akik azt tehetségüknél és szorgalmuknál fogva megérdemlik. Például Bata Kristóf és Rácz Áron mellett ilyen Varga Tamás is.

A 17 éves balhátvéd kényszerűségből, egy sérülés miatt kapott lehetőséget a harmadosztályban, ám azóta már 15 meccs van a háta mögött, és úgy tűnik, nem is akar lemondani jól kiérdemelt pozíciójáról. A fiatal játékosra egy háromnapos edzőtábor vár Telkiben április 17-étől, ahol a szövetségi edzőknek bizonyíthatja, a továbbiakban érdemes vele számolni. Márton Gábor úgy véli, futballistája megérdemelte a meghívót.

Pmfc-Dunaujvaros-068

– Egyeztettek velem az MLSZ-ből, és én nyugodtan ajánlottam, mert egy becsületes fiatalról beszélünk, aki zokszó nélkül végzi el a kitűzött munkát. Egyik pillanatról a másikra került be a csapatba, nyilván nem mondom, hogy hibátlanul játszik, de olyan teljesítményt nyújt, amivel helyet követel magának a csapatban. Egyre kevesebb hibát követ el, óriási fejlődésen ment keresztül – mondta el róla a vezetőedző.

A tréner azt is elárulta, Varga Tamásnak főleg a fejjátéka volt gyenge. Nagyon fontos azonban, hogy az alapadottságai, a mozgékonysága és a gyorsasága megfelelő. Vannak még „vadhajtásai”, bizonyos szituációkban nem hoz jó döntéseket, de a piros-feketék szakmai stábja segít neki kijavítani ezeket. Nem csoda, hogy Márton Gábor szerint játékosa szép jövő előtt állhat.

A fiatal balhátvéd korábban a kizárás okozta bizonytalanságban a Ferencvároshoz igazolt, de nyáron visszatért Pécsre. Ezért felvetettük azt a kérdést is, hogy egy fiatal futballista fejlődése szempontjából hasznosabb-e, ha minél hamarabb felnőttek között játszik, egy kiemelt akadémia utánpótláscsapata helyett.

Pmfc-Komlo_3-059

– Mindkettőre van jó és rossz példa. Ha megnézzük a nyugati tendenciát, a 17-18 éves játékosokat már be merik tenni fontos meccseken is. Nyilván ehhez tehetség, szorgalom és akaraterő is kell. De a BL-főtáblán sem ritka, hogy valaki ennyi idősen már pályán legyen. Tomi egy jó példa lehet arra, hogy ha kapsz egy lehetőséget, miként kell megragadni – nyilatkozta Márton Gábor, aki kiemelte, ritka, hogy valaki ilyen fiatalon ennyire jól bírja a sorozatterhelést.

Természetesen a játékos is fel volt dobva a hír hallatán, kérdésünkre elárulta, meglepődött, amikor tudomást szerzett a meghívóról.

– Nagyon örülök a lehetőségnek, remélem, hogy jól fog elsülni. Korábban még nem voltam válogatott, igaz, összetartáson már jártam. Azért lesznek ismerősök a mostani keretben is. Különösebb izgalom nincs bennem, igyekszem kiadni magamból a maximumot, meglátjuk, ez mire lesz elég – nyilatkozta Varga Tamás.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram