Büszkék lehetünk, ha…

Pmfc-Paks_II__3-051

A Békéscsabán aratott múlt szombati 3-0-ás győzelmével a PMFC három fordulóval a vége előtt átvette a második pozíciót az NB III Közép-csoportjában. A lila-fehérek elleni találkozó részleteiről Frank Richárdot kérdeztük, aki csapatunk második gólját jegyezte.

– Nagyon jól mentünk bele a meccsbe, egyből a kapujuk elé szegeztük a békéscsabaiakat. Élveztük a játékot, jó megoldásokat hoztunk védekezésben és támadásban egyaránt – kezdte 26 esztendős támadónk.

A remekül vett első negyvenöt percet követően miért nem sikerült hasonlóképpen a folytatás?

– A fordulás után valami tényleg elromlott, kapkodóvá váltunk, emiatt feljebb tudtak jönni a hazaiak. Hagytuk magunkat belemenni a rugdalózós játékba, de még így is rúghattunk volna további gólokat.

A jelenléted láthatón sokat lendít a gárda szereplésén, az előzmények ismeretében elégedett vagy magaddal?

– Úgy érzem, sokat javult a játékom. A korábbi fordulókban többek között 11-est harcoltam ki, a Paksi FC II. ellen sikerült pluszt hoznom, ami kellett is a félidei vendégvezetés tudatában. Most gólt szereztem, de nem elégszem meg, több van bennem.

Hétvégén itthon vágunk neki a szezon hajrájának. Mit vársz a Dabas-Gyón FC elleni találkozótól?

– Az őszi meccsen nem játszottam, de az akkori 10-0-ból semmiképpen sem szabad kiindulni. Szombaton olyan elánnal kell majd futballoznunk, ahogy eddig is tettük. A lendületből egy pillanat erejéig sem vehetünk vissza.

A bajnoki arany idén ugyan elúszott, ám szerinted sikerül megőrizni a mostani helyezést?

– Szeretnénk a hátralévő három bajnokit szép futballal párosítva sikerrel venni, hogy biztos másodikak legyünk. Ez most mindennél fontosabb. Nagyon szép eredmény lenne ettől a fiatal csapattól, ha összejönne. Büszke lehet rá majd minden játékos és szurkoló.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

OLVASTA MÁR?

Pmfc-Dunaujvaros-084

Márton Gábor: Ezt nevezem futballnak!

Vezetőedzőnk elégedetten értékelte csapatunk Dunaújváros ellen nyújtott teljesítményét. A PMFC szombaton magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a rivális Dunaújváros felett az NB III Közép-csoport 22. fordulójában, ...