Ellenfélnézőben

Így várják a SZEOL SC-nél a hétvégi, PMFC elleni NB III-as bajnoki rajtot.

Hétvégén elrajtol a harmadosztályú bajnokság, így a Márton Gábor vezette PMFC számára is megkezdődik az új szezon. A piros-feketék a Közép-csoport nyitányán az előző évadot még az NB II-ben töltő SZEOL SC vendégeként lépnek pályára. A vasárnap 17:30-kor kezdődő meccsel kapcsolatban a Tisza-parti gárda edzője, Siha Zsolt beszélt a szegedma.hu-nak.

szeol_csongrad04_gs

– A Pécs tavaly is szeretett volna felkerülni. Az ilyen csapatoknál általában a második évre sikerülni szoktak ezek a tervek. Az előszezont és az átigazolásokat nézve a Pécs bivalyerős favoritja a Közép-csoportnak. A vasárnapi meccsen az eredménytől függetlenül megállapíthatjuk, hogy mennyire vagyunk lemaradva, már ha le vagyunk. Nem ismeretlen a Pécs, többször is láttam őket játszani, minőségi igazolásokat hajtottak végre. Természetesen nyerni szeretnénk, de nem mi vagyunk a meccs esélyesei – nyilatkozta a SZEOL SC edzője.

A kék-fehérek előző évi kerete jórészt egyben maradt, az öltözőben nem cserélt sok fogas gazdát, így tehát többen vannak olyanok, akik részesei voltak a feljutásnak, valamint az NB II-ből való kiesésnek is. Közülük a 23 éves Gajág Gergő lehet leginkább ismerős a pécsi szurkolók számára. Korábbi saját nevelésű védőnk a pécsi évek után szerepelt Kozármislenyben, 2015 nyara óta pedig a szegedieket szolgálja.

Mivel a SZEOL SC eredeti otthona nem felel meg az előírásoknak, így hazai mérkőzéseiket a felújított SZVSE-pályán játsszák. A szegedi stadiont a Kossuth Lajos sugárút, a Vásárhelyi Pál út, valamint a Pulz utca öleli körbe. Augusztus 13-án, vasárnap 17:30-tól itt indítja el idei pontvadászatát a Márton Gábor vezette PMFC. A mérkőzés díjtalanul tekinthető meg. A találkozót megszokott módon élő, szöveges tudósításunkon keresztül követhetik a szurkolók!

Fénykép: szegedma.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram