Szombaton baranyai rangadó!

Szombat délután hazai pályán fogadjuk a megyei rivális Kozármisleny FC-t!

Nem a tervek szerint indult az NB III Közép-csoportjának küzdelme a PMFC számára, labdarúgócsapatunk bár mezőnyfölényben futballozott, 2-1-es vereséget szenvedett a SZEOL SC vendégeként a múlt hévégi bajnoki nyitányon. A pécsiek Koller Krisztián révén megszerezték ugyan szezonbeli első góljukat, de az első győzelem még várat magára.

A csorba kiküszöbölésére a 2. fordulóban adódik lehetőségük Márton Gábor tanítványainak. Együttesünk augusztus 19-én, szombaton 17:30-tól először lép pályára itthon saját szurkolói előtt, a PMFC Stadionban. Ellenfelünk az előző szezont még az NB II-ben töltő Kozármisleny FC alakulata lesz.

Korábban kérdéses volt a rangos baranyai összecsapás helyszíne, ám a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége kedden úgy határozott, engedélyezi az előttünk álló szezonra, hogy saját stadionunkban játsszuk le hazai bajnoki és kupamérkőzéseinket. Remélhetőleg ez mindenki kedvét meghozza, és szombaton szépszámú nézősereg előtt itthon tartjuk a három pontot!


Nem változnak a jegyárak

A jegyárak tavalyihoz képest nem változnak, azaz 500 forintért lehet megtekinteni labdarúgócsapatunk hazai meccseit, de 14 év alatt és 65 felett továbbra is ingyenes a belépés. A bérletárusítás nemsokára megkezdődik a klubnál, az éves szurkolói bérlet továbbra is 5000 forintért váltható majd meg. Részletek hamarosan!

Magyar Kupa

Már zajlanak a Magyar Kupa megyei selejtezői, múlt hétvégén játszották le az első mérkőzéseket. A PMFC nevezését is elfogadták a sorozatra, csapatunk a hatodik fordulóban, már az országos főtáblán kapcsolódik be, amit várhatóan szeptember 11-én sorsolnak.


NB III Közép-csoport, 2. forduló
2017. augusztus 19., szombat, 17:30
PMFC – Kozármisleny FC
Pécs, PMFC Stadion

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram