Megyei rangadó, a második helyről

Eltelt egy hét, a PMFC pedig ismét előrelépett egy helyet a tabellán, már a második pozícióból várjuk a folytatást. A listavezető Dunaújváros mindössze egy egységgel előzi meg a pécsieket, akik legutóbb remekül futballozva 7-0-ra győztek Makón.

A piros-feketék ráadásul szenzációs, hatos győzelmi szériában vannak. Nem meglepő, hogy Kónya Dávidéké a legtöbb lőtt gól és a legjobb gólkülönbség az NB III Közép-csoportban.

Most hétvégén ráadásul egy igazi megyei rangadó vár ránk, hiszen a Szentlőrinc érkezik Újmecsekaljára. Egy másik baranyai csapat ellen mindig más hangulatú egy-egy bajnoki, de ezúttal az is fokozhatja a várakozást, hogy a másik piros-fekete klub is remekül szerepel a pontvadászatban.

Korábbi játékosunk, Turi Zsolt vezette lőrinciek jelenleg az 5. helyen állnak, mindössze 3 ponttal lemaradva csapatunktól, senki se gondolja, hogy tálcán fogják kínálni nekünk a diadalt. Aki visszaemlékszik tavalyi meccseinkre, eszébe juthat, hogy mindkét egymás elleni derbi kiélezett volt, itthon 0-1-ről fordítottunk 2-1-re, míg idegenben 2-2-t játszottunk.

Kár lenne tehát lemaradni ennek a pikánsnak ígérkező szombati találkozóról!

Riválisaink közül a SZEOL a Rákosmentét fogadja, a Dunaújváros Dabasra, míg a Tiszakécske a Honvéd II.-höz látogat.


NB III Közép-csoport, 11. forduló
2017. október 21., szombat, 14:30
PMFC – Szentlőrinc SE
Pécs, PMFC Stadion


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram