A PMFC-öregfiúk ismét legyőzték a PVSK-t

Címvédő öregfiúk-labdarúgócsapatunk a Verseny utcában is nagyarányú győzelmet aratott városi riválisa felett.

Kijavították múltkori, Harkány ellen hazai pályán elszenvedett bajnoki vereségüket a mecsekaljai öregfiúk, akiknek a ”Hauk Antal” Baranya megyei I. osztály B-csoport alapszakaszának 11. fordulójában a városi rivális PVSK otthonában sikerült győzelmet aratniuk.

A múlt szombati összecsapás első félideje kiegyenlített játékot hozott, a két pécsi csapat szinte egyenrangú ellenfele volt egymásnak. A 27. percben azonban Palaczki János góljával a piros-feketék kerültek előnybe, de nem sokkal később Belanka Károly révén egyenlíteni tudtak a vasutasok.

A második játékrészben viszont már kijött a két alakulat közti erőkülönbség. A kinyíló házigazdákat lekontrázva Cziger Sándor, Lehota Tibor, Vető Gábor és Pataki Tamás tudott eredményes lenni. A PMFC 5-1-es idegenbeli győzelmének köszönhetően végül megőrizte első helyét csoportjában.

A piros-feketék 9 győzelemmel, 2 vereséggel, 55-21-es gólkülönbséggel vezetik a tabellát. A megye I-es öregfiúk küzdelmek legközelebb tavasszal folytatódnak, a további sorsolás részleteiről az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága majd a későbbiekben dönt.


Öregfiúk M. I. – B cs. 11. forduló
PVSK – PMFC 1-5 (1-1)
Gsz.: Belanka (33.), ill. Palaczki (27.), Cziger (44.), Lehota (66.), Vető (71.), Pataki (78.)

PVSK: Kengyel – Kéri (Szentes, 41.), Augusztin, Árfalvi, Oláh (Becker, 27.) – Fábián, Somogyi, Nyaka (Aknai, 38.), Schmidt – Belanka, Krémer.

PMFC: Retkes – László (Vető, 41.), dr. Papp, Kiss Gy. (Bencze, 41.), Lajtai (Soós L., 41.) – Lehota, Soós A., Cziger, Élő (Szatmári, 73.) – Palaczki, Pataki.


Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram