Magabiztos győzelem Pakson

A listavezető PMFC az NB III Közép-csoport 20. fordulójának vasárnapi játéknapján a középmezőnyhöz tartozó Paksi FC II. otthonában lépett pályára. Márton Gábor tanítványainak nyolc nap alatt ez volt a harmadik bajnoki mérkőzése, a sorozatos terhelés azonban ezúttal nem látszott a pécsieken, akik magabiztosan játszva érvényesítették akaratukat.

Jobb kezdésre nem is számíthattunk a tolnai zöld-fehérek elleni idegenbeli ütközeten, együttesünk ugyanis már a 6. percben megszerezte a vezetést. Kónya Dávid remek cseleit, majd beadását követően Mojzer György továbbította a hosszú alsóba a labdát, 0-1. Ez pedig megadta a találkozó alaphangját, nem mellesleg az sem volt hátrány, hogy a vendégszektorból szépszámú drukkersereg biztatta folyamatosan a baranyai focistákat.

A támadószellem nem hagyott alább, még negyed óra sem telt el az első félidőből, amikor Koller Krisztián került óriási ziccerbe a paksi kapu közvetlen közelében, félollószerű lövésébe azonban belelépett egy zöld mezes védő. A vizitálók mezőnyfölénye látványos volt, míg a hazaiak nem igazán tudtak veszélyeztetni. A játékrész zárásaként Károly Bálint egy tökéletes kiugratást követően került szembe a kapussal, de Rácz Gergő bravúrosan hárított.

A PMFC kapuját őrző Gőcze Gergőnek nem igazán akadt védeni valója, nem úgy, mint a paksi kollégájának, akinek folyamatosan résen kellett lennie. A szünet után aztán egy-kétszer letesztelték csapatunk hálóőrét, akit azonban nem tudtak mattolni. Majd ismét a vendégek rohamoztak, az 58. percben Horváth Adrián tálalt leheletfinoman balról a tizenhatosra betörő Károly Bálint elé, de szélsőnk elől kivetődve hárítani tudott Rácz Gergő.

Rögvest ezt követően Kónya Dávid csinált bolondot védőjéből, majd jobbról élesen a kapu elé adott, a paksi hálóőr viszont ismét remekül jött ki. Nem bírták azonban olyan sokáig a nyomást Osztermájer Gábor tanítványai, a 66. minutumban Mojzer György szöktette Károly Bálintot, aki a tizenegyes pontnál szép cselt követően védhetetlenül kilőtte a paksiak hálójának közepét, 0-2. Ráadásul támadónk a 70. percben duplázni tudott, ezúttal balról, ballal, ütemtelenül talált be, 0-3!

Ezzel gyakorlatilag végérvényesen bebiztosítottuk a három pontot. A házigazdák a 72. percben kerültek először igazi helyzetbe, de Bagó Patrik közeli lövését Gőcze Gőcze lábbal kivetődve hárította. A hajrában mindkét tréner kihasználta cserelehetőségeit, a 81. percben a még csak 18 esztendős Kiss Krisztián debütált első felnőtt bajnoki mérkőzése alkalmával a PMFC felnőtt labdarúgócsapatában.

Együttesünk megérdemelten nyerte meg idegenbeli találkozóját, ezzel pedig sikerült kiküszöbölni a tavalyi szezonban esett egygólos paksi fiaskót. Sikerének köszönhetően a PMFC megőrizte éllovas pozícióját, ugyanakkor a riválisok továbbra is egy meccsel kevesebbet játszottak le. Végül egy érdekes, egyben figyelemreméltó tény, hogy a Pécs tizenhat bajnoki óta őrzi veretlenségét a harmadosztályú pontvadászatban.


NB III Közép-csoport, 20. forduló
Paks, Paksi FC Stadion, 300 néző. Vezette: Tamási Patrik
Paksi FC II. – PMFC 0-3 (0-1)
Gsz.: Mojzer (6.), Károly (66., 70.)
Sárga lap: Nagy R. (13.), Zachán (28.)

Paksi FC II.: Rácz G. – Bagó, Zachán, Nagy Á., Hanol – Báló (Lacza, 86.), Hajdú, Bognár (Pál, 61.)– Kesztyűs (Györgye, 75.), Vlasics, Nagy R., Vezetőedző: Osztermájer Gábor.

PMFC: Gőcze – Kónya K., Erdős, Gajág, Szabó – Nagy, Horváth (Kiss, 81.) – Kónya D. (Bata, 73.), Koller, Károly (Wittrédi, 75.) – Mojzer. Vezetőedző: Márton Gábor.


Fénykép: Molnár Gyula/paksifc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram