Nem sikerült a továbbjutás a Magyar Kupában

Labdarúgócsapatunk 2-1-es vereséget szenvedett hazai környezetben az NB II-es Kazincbarcika ellen.

A Magyar Kupa főtáblájának első körében az NB III Közép-csoportjában szereplő PMFC az egy osztállyal feljebb szereplő Kazincbarcika csapatát látta vendégül szombat délután. Sárai György, a pécsiek vezetőedzője ezúttal azoknak a játékosoknak is lehetőséget adott, akik eddig a bajnokságban kevesebb időt töltöttek a pályán.

Az összecsapást a sárga-kék csíkos mezes vendégek kezdték jobban, de a szervezetten védekező mecsekaljaiak ellen így is csak büntetőből tudtak betalálni. A 15. percben Juhász György szabálytalankodott, Németh Ádám játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A jogosan megítélt tizenegyest Takács Péter rúgta be, megszerezve ezzel a vezetést, 0-1.

A szünetet követően a piros-feketék már sokkal nagyobb elánnal futottak ki a pályára, aminek a 68. percben meg is lett az eredménye. Egy rosszul elvégzett kapuskirúgás után Szellák Soma harciasan lecsapott a labdára, és védőjét elfektetve magabiztosan berúgta a kazincbarcikai kapuba az egyenlítő találatot, 1-1. Ekkor hosszabbításra állt a mérkőzés.

Az öröm azonban a 89. minutumig tartott, ekkor ugyanis Pinczés Ákos rántotta le emberét, a Kazincbarcika pedig újra jogosan jutott tizenegyeshez. A büntetőrúgás elvégzéséhez Fótyik Dominik készülődött, aki nem hibázott, 1-2. A házigazdáknak már nem maradt idejük ismét egalizálni, így a párharcot a Kazincbarcika nyerte meg és jutott tovább a legjobb 64 csapat közé.

A mérkőzésről készült online közvetítésünket ITT olvashatja vissza.


Magyar Kupa, 6. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 300 néző. Vezette: Németh Ádám.
PMFC – Kazincbarcika 1-2 (0-1)
Gsz.: Szellák (68.), ill. Takács (15. – büntetőből), Fótyik (89. – büntetőből)
Sárga lap: Erdős (19.), Fujsz (35.), Juhász (42.), Szellák (86.), Pinczés (88.)

PMFC: Kovács B. – Erdős, Pinczés, Juhász, Hanol (Valkovszki, 46.) – Szellák, Loch (Katona, 76.) – Keresztes, Kiss K., Kálmán – Fujsz (Bischoff, 46.). Vezetőedző: Sárai György.

Kazincbarcika: Fila – Palmes, Fótyik, Heil, Takács, Kanalos, Gábor (Tóth, 46.), Kiss B., Krausz (Kovács O., 68.), Mikló, Olasz (Lukács, 65.). Vezetőedző: Gálhidi György.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram