Férfias játékra lesz szükség Szekszárdon

fb_szexard (1)

A bajnoki pontvadászatban jelenleg hetedik Szekszárd otthonában nem könnyű nyerni, de a piros-feketék mindent megtesznek a sikerért ezúttal is.

Az NB III Közép-csoportjának 8. fordulójában a Szekszárdi UFC vendégeként lép pályára a PMFC. A bennmaradásért harcoló piros-feketék helyzetét nehezíti, hogy a szeptember 30-án, vasárnap 15:30-kor kezdődő idegenbeli összecsapáson a pécsiek vezetőedzője, Sárai György egy korábbi eltiltás miatt nem ülhet le a kispadra, miként a Szentlőrincen kiállított Szellák Soma sem áll ezúttal a szakmai stáb rendelkezésére.

A jelenleg hetedik helyezett házigazda szekszárdiak eddigi mérlege három győzelem, egy döntetlen és három vereség. Négy rúgott góljuk mellett hat kapott találat szerepel. Kvanduk János legénysége hazai környezetben három bajnokit játszott le az idei szezonban, ezek során kétszer nyertek, egy esetben viszont pont nélkül maradtak. Pályaválasztóként három találatot jegyeztek, míg a saját hálójukat kétszer zörgették meg.

A két klubcsapat között egyébként ez lesz az ötödik erőpróba az NB III-ban, ebből eddig egyszer maradt alul a PMFC, a másik három találkozót viszont sikerrel vették a pécsiek. A hétvégi meccs előtt a tizenkettedik pozíciót elfoglaló baranyaiak ugyanakkor százszázalékos mérleggel rendelkeznek a sárga-feketék vendégeként, hiszen a 2016/17-es idényben 1-2-re, míg a 2017/18-as szezonban 0-1-re nyertek Szekszárdon.

A szeptember 30-án, vasárnap 15:30-kor kezdődő Szekszárdi UFC–PMFC NB III-as bajnoki mérkőzésre a belépőjegy ára egységesen 500 forint, amit majd a helyszínen lehet megvásárolni. Tizennégy éves kor alatt a találkozó megtekintése díjtalan. A csapatot elkísérő drukkereink számára a beléptetés a parkolóból nyíló, Keselyűsi út felőli vendégszektoron keresztül történik.

Facebook Comments

OLVASTA MÁR?