Mérlegen a PMFC védelme

A statisztikát böngészve kiderül, mikor kaptak gólt a pécsiek és hogy szerepeltek a fiatal kapusok az őszi szezonban.

Miként megszokhatták, folytatjuk őszi szezon-visszatekintő sorozatunkat. Nemrég a PMFC rúgott góljait vizsgáltuk, (az erről szóló anyagot itt olvashatják el), ezúttal pedig a csapat kapott találatait vesszük sorra, amelyből kiderül, az NB III Közép-csoportjának 2018/19-es őszi idénye során miként teljesített a piros-feketék hátsó szekciója.

A táblázatra tekintve világosan látszik, hogy a tizedik helyen telelő mecsekaljaiaknak a tizenhat lejátszott forduló alatt tizennyolcszor zördült meg a hálójuk. A tabellán előrébb álló riválisok közül ennél többet a kilencedik Iváncsa KSE, valamint az ötödik pozíciót elfoglaló FC Dabas kapott, előbbi huszonkettőt, utóbbi húszat.

Arról, hogy ezeket a gólokat a meccsek mely periódusában kapták a pécsiek, a megszokott módszer szerint kapunk biztosabb képet. Ezúttal is negyedórás intervallumokra osztjuk a kilencven percet, így kiderül, hogy az első tizenöt minutumban három esetben kaptak gólt a piros-feketék.

A 16-tól a 30. percig tartó szakaszban két alkalommal jártak túl a védelem eszén ellenfeleink. Az első félidő harmadik részében, a 31-től a 45. percig pedig szintén két ellenakció fejeződött be sikerrel. Az első félidők során tehát összesen hét bekapott gólt könyvelhetett el a baranyai focicsapat.

46344200_2065894830098087_3455254138265272320_n

A folytatást követően, a 46-tól a 60. perc között két esetben zörgették meg a hálót a riválisok. A 61-75. játékperc közötti időben három, míg a 76-90. perc között pedig hat ízben végezhettek el be nem tervezett középkezdést a pécsiek. Ez összesen tizenegy kapott gól a második félidők alatt.

A PMFC labdarúgócsapata mellett szól, hogy a tizenhat bajnoki forduló során hat olyan mérkőzésük volt, amelyet lehoztak kapott gól nélkül. A többi meccsen viszont sajnos nem sikerült ez a bravúr, hiába a védelem, illetve a kapusok igyekezete, a labda valahogyan utat talált a hálóba, de ez még így is jó átlagnak számít.

A pécsi porta őrzését Somogyi Mátéra ősszel tizenháromszor bízták, ezek során a hálóőr tizenhét labdára már hiába vetődött, nem tudott menteni. A tizenkilenc esztendős kapus négy meccsen, – a SZEOL, a Makó, a Taksony, illetve a Paks elleni összecsapáson – viszont lehúzta a rolót az ellenfél támadói előtt.

A még nála is fiatalabb, tizennyolc éves Kovács Benedek, aki az U19-es csapatban is szerepel, háromszor volt kezdő a felnőttek között az NB III-as őszi idényben. Mellette csak egyszer talált utat a labda a kapuba, míg a másik két találkozóján sikeresen fosztotta meg az ellenfél játékosait a gólszerzés örömétől.

Tavaly ősszel a PMFC a harmadik helyen állt, akkor tizennégy, még korábban pedig tizenkettő kapott gól szerepelt a pécsiek neve mellett. A kapott gólokat persze nem lehet, de nem is szabad csak az ifjú kapusok számlájára írni, hiszen az előttük söprögető védelemnek ugyanakkora szerepe van benne.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram