Id. Bogyay Zoltán: 80!

Nyolcvanadik születésnapját köszöntöttük tegnap a korábbi remek pécsi kapust, a PMSC és a PMFC legendás kapusedzőjét, idősebb Bogyay Zoltánt.

A tények – úgy mondják – makacs dolgok, ezért az anyakönyvi bejegyzéseket is el kell fogadnunk a maguk rideg valójában: Bogyay Zoltán 1939. augusztus 21-én született. A többi azért némileg lehet szubjektív dolog is, de akik látták, azt mondják, nem volt rossz a maga posztján, a háló előtt. A Pécsi Bányászban is védett, az akkori második osztályban, még az 1960-as évek derekán, végén.

De nem ezért lett ismert a határainkon belül, hanem annak okán, hogy pályafutása után sem maradt hűtlen a labdarúgáshoz. Megkezdte edzői, de sokkal inkább nevelői munkáját, az akkori Pécsi MSC-ben. A mecsekaljaiak kapusainak 1976. június 30-án vezényelt először tréninget. Id. Bogyay Zoltán közel négy évtizeden át szolgálata a piros-fekete klubot, ugyanakkor a folyamatosság kétszer is megszakadt a PMSC, illetve a PMFC kötelékében.

Egyszer 1993. június 30-tól 1994. január 1-ig, aztán 1994. június 30-tól 1996. január 1-ig nem tartozott a piros-feketékhez az ősz tréner. Ez ugyan semmit sem von le az érdemeiből, ám lényeges elem. Sok-sok anekdotát ismer, a sportszerű életvitel mintapéldánya. Akadnak a kínálatban humorosak, néha könnyfakasztóak is. De olyan nincs közöttük, amelyikben egykori embereit szidná, rossz színben tüntetné fel.

Sportember, akiből csak egy akad, hozzá hasonló sem nagyon létezik. Ő maga azt mondta magáról, nem lehet az normális, aki lendülő lábra rávetődik. Abban a szövegkörnyezetben, miszerint őrülten szereti, tudja azt, amivel egykor foglalkozott. Érdemes elolvasni a vele készült 2014-es, Dunántúli Naplóba írt interjút is, amelyből remekül átjön a veterán kapusedző személyisége!

Tapasztalata szinte végtelen, amit ő nem látott a hazai fociban a tizenhatoson belül, azt tényleg fölösleges is lenne már megnéznie. Nincs más dolgunk, mint gratulálni 80. születésnapja alkalmából Bogyay Zoltánnak, aki közel négy évtized nevelői munka után a közelmúltban vonult nyugdíjba a PMFC-től.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram