Emelt fővel búcsúztunk a Magyar Kupától

Játékban és lelkesedésben ismét felülmúltuk a Paksi FC-t, ám 3-1-es összesítéssel búcsúzni kényszerültünk a Magyar Kupától.

Vas László vezette NB III-as labdarúgócsapatunk 2-1-es hátrányból vágott neki az élvonalbeli Paksi FC elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágójának. Együttesünk remek felfogásban és lendületes játékkal kezdte a szerda esti villanyfényes találkozó első félidejét, amely során szinte teljesen sikerült eltüntetni a két osztálynyi különbséget a zöld mezesek otthonában. A házigazdák csupán pontrúgásokból tudtak veszélyeztetni, ám Helesfay Donátnak nem igazán kellett komolyabban közbeavatkoznia az első negyvenöt perc során. Futó Zsomborék eközben többször is helyzetig jutottak a paksi kapu előtt, ám 0-0-s állással mehettek pihenőre a felek.

6 (1)

A térfélcsérét követően nem sokkal Könyves Norbert buktatásáért büntetőhöz jutottak a házigazdák, amelyet az 57. percben Hahn János értékesített magabiztosan, megszerezve ezzel a vezetést, 1-0. Vezetőedzőnk ezt követően igyekezett cserékkel frissíteni, ám csapatuknak nem sikerült lefaragnia hátrányából, így végül 3-1-es összesítéssel a Paksi FC jutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Kettős veresége ellenére együttesünk emelt fővel búcsúzott a kupaszereplésétől, amelynek a nagyszámban ellátogató és igazi futballhangulatot teremtő vendégszurkolóink is pozitív hangot adtak a lefújást követő percekben.

Vas László (PMFC, vezetőedző): – Le a kalappal a fiúk előtt, mert ezen a két meccsen bizonyították, hogy a befektetett energia meghozza gyümölcsét. Ez sajnos számszerű adatokban most nem mutatkozott meg, de biztató dolgokat láttunk a bajnoki folytatásra nézve.


Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó
Paks, Paksi FC Stadion, 1198 néző. Vezette: Rúsz Márton.
Paksi FC – PMFC 1-0 (0-0)
Sárga lap: Könyves (40.), Bor (43.), Windecker (58.), ill. Nikic (47.), Rácz (81.)
Gsz.: Hahn (57. – büntetőből)

Paksi FC: Holczer – Osváth, Kelemen, Gévay, Bor – Kecskés, Windecker (Szendrei, 82.), Báló – Könyves, Böde (Sajbán, 69..), Hahn (Haraszti, 62.). Vezetőedző: Osztermájer Gábor.

PMFC: Helesfay – Sági, Gajág, Rácz, Németh (Katona, 83.) – Grabant (Bohata, 71.), Futó, Nikic (Szabó, 80.), Hegedűs – Kónya, Geiger. Vezetőedző: Vas László.


Fénykép: paksifc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram