Lehengerlő siker a Dorog elleni nyitányon

Labdarúgócsapatunk 4-0-s győzelmet aratott a Dorogi FC ellen a Merkantil Bank Liga NB II 1. fordulójában.

Fantasztikusan indult labdarúgócsapatunk szereplése a Merkantil Bank Liga NB II 2020/21-es szezonjának nyitányán. A Dorogi FC elleni hazai szezonrajton rég látott nézősereg gyűlt össze a hazai lelátókon, ezáltal végig csodálatos hangulatot teremtve, együttesünk pedig remek játékkal, szép gólokkal, összességében pedig kiütéses sikerrel hálálta meg a támogatást.

A találkozó első lehetősége a vendégek előtt adódott, de Kovács próbálkozását remekül hárította a kapujából kirohanó Helesfay. Ezt követően csapatunk magához ragadta az irányítást, s a 12. percben sikerült megszereznünk a vezetést. Egy szabadrúgást követően elsőre sikerült kifejelniük a labdát a dorogiaknak, ám a kipattanóra Rácz érkezett és fejelt könyörtelenül Mursits hálójába, 1-0.

Ez jócskán megadta az összecsapás alaphangját, együttesünk pedig innentől nem állt le a gólgyártással. A 20. percben egy mélyen felívelt labdára a vendégek védői ugyan elindultak, de a ki bújó Óvárit már csak szabálytalanul tudták megállítani. A megítélt büntetőt maga a sértett végezte el, aki laposan lőtt a dorogi haló közepébe, Mursits pedig már csak beleérni tudott, 2-0.

117168993_777468953014644_4225748899133641091_o

A 29. percben minutumban tovább növeltük előnyünket, Grabant beadását követően a kapuval szemben tökéletesen érkező Geiger lőtte a labdát dorogi kapu bal felébe, 3-0. A 32. percben aztán az utóbbi évek egyik legszebb pécsi találatát láthatta a közönség. Grabant gurította vissza a baloldali szögletet, amit Sági átvett és 25 méterről bődületesen kilőtte a jobb felsőt, 4-0.

A fordulást követően előttünk adódott ismét lehetőség, egy szép támadás végén Grabant lőtt a tizenegyes magasságából, löketét azonban hárítani tudta a jobbra elvetődő Mursits. Kicsivel később Kovács húzott be középre, ám a tizenhatosról eladott lapos lövését Helesfay higgadtan megfogta. A vége előtt aztán egy lekészített labdát Hegedűs lőtt rá, Mursits azonban nagyot védett.

A második játékrészben már nem született újabb találat, csapatunk egy fantasztikus első félidővel kiütéses, egyúttal biztatató 4-0-s győzelmet aratott a Dorogi FC elleni NB II-es szezonnyitón. A folytatásban sűrű program vár Vas László vezette csapatunkra, amely a bajnokság szerdai fordulójában Nyíregyházára látogat, majd pedig augusztus 8-án a WKW ETO FC Győrt fogadja.


Merkantil Bank Liga NB II., 1. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 3500 néző. Vezette: Szilasi Szabolcs (Aradi, Mohos)
PMFC – Dorogi FC 4-0 (4-0)

PMFC: Helesfay – Sági, Króner, Rácz, Katona – Grabant, Futó, Geiger (Nikic, 59.), Óvári (Hegedűs, 76.) – Kónya, Tihanyi (Batizi-Pócsi, 67.). Vezetőedző: Vas László.

Dorogi FC: Mursits – Nyíri, Dlusztus (Berkó, 17.), Varju, Zabari (Papp M., 65.) – Girsik (Belicky, 56.), Mészáros, Tóth, Szerencsi – Kovács,Vígh. Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Gsz.: Rácz (12.), Óvári (20. – büntetőből), Geiger (29.), Sági (32.).


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram