Tovább erősítenénk a játékoskeretet

LAPSZEMLE: Két héttel az átigazolási időszak lejárta előtt Kulcsár Árpád sportszakmai igazgatóval beszélgetett a Dunántúli Napló.

A PMFC jól kezdte a 2020/2021-es szezont, hét meccs alatt szerzett 12 pontjával kilencedik, de az éllovas Debrecen is csak 14 egységet gyűjtött eddig.

– Ha a megszerzett pontok tekintetében nézzük a szereplésünket, akkor kijelenthetem, ezt bárki alá írta volna a szezon előtt – kezdte Kulcsár Árpád, a PMFC sportszakmai igazgatója. – Az új igazolások közül mindenki lehetőséget kapott. Egy sajnálatos hírünk van, hogy Barta László, akinek fontosabb szerepet szántunk, sérüléssel bajlódik.

A nyáron nagy volt a játékosmozgás a Pécsnél, de szeptember 22-ig még van lehetőségük tovább erősíteni.

– Közel két hét van még vissza az átigazolási időszakból, és még tervezzük játékosok szerződtetését. Például Kővári Róbert, aki pécsi nevelés, és megjárta az NB I.-et is, a sérülése utáni rehabilitációjának utolsó fázisát már nálunk töltötte. Hamarosan döntünk az ő sorsáról is, de rajta kívül még 1 vagy 2 labdarúgó érkezhet. Velük alakulna ki a 25 fős keret, amit terveztünk – folytatta a vezető, kitérve arra is, hogy Katona Levente az utánpótlásból érkezve lett állandó kezdő. – Katona ráadásul nem is abban a pozícióban bizonyított, amit elsődlegesen neki gondoltunk, mert inkább belső védőként számoltunk vele. De örömünkre szolgál, hogy jól oldja meg a szélső pozíciót. Mellette Keresztes Barna első lehetőségét kapta legutóbb, és tudott hozzátenni a játékunkhoz.

– Azért látjuk, hogy ez az NB II. nem feltétlenül a szép játékról szól, a sorozatos terhelés miatt mi sem tudtuk mindig azt a játékot nyújtani, amit tavaly tőlünk megszokhattak a nézők – mondta, hangsúlyozva, köszönik a szurkolóknak, kifejezetten a B-középnek, hogy amikor a játék már nem volt kifejezetten jó, akkor is végig és sportszerűen buzdították a csapatot.


Helyet követeltek

A Pécs nyári igazolásai közül Óvári Zsolt emelkedett ki, aki már az első mérkőzésen is döntő szerephez jutott. Króner Martin és Preklet Csaba védekezésben mutatott teljesítménye eddig jó volt. Bartha László a sérülése miatt még nem tudott igazán fontos szereplővé válni, míg a támadó Batizi-Pócsi Balázs eddig egyetlen gólt sem jegyzett, szinte csak csereként kapott szerepet.


Szöveg forrása: Kvanduk Bence/Dunántúli Napló

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram