Gera Zalán piros-feketében folytatja

A 19 esztendős, korosztályos válogatott támadó a Ferencvárostól érkezik hozzánk.

Hamarosan ismét egy Gera lehet a PMFC szurkolók kedvence, klubunk mindenben megállapodott a Ferencvárossal, melynek értelmében Gera Zalánt tizenharmadik nyári érkezőnkként üdvözölhetjük Pécsett. A 2003-as születésű játékos Szegeden látta meg a napvilágot, majd Sándorfalva érintésével a Tisza-partiaknál kezdett el focizni. Tehetségére idővel a fővárosban is szemet vetettek, így 2017-ben a SZEAC-tól az FTC-hez igazolt.

A támadóként bevethető játékos 2017 és 2019 között 60 korosztályos mérkőzést játszott, és ezeken 38 gólt szerzett zöld-fehér színekben, majd a 2019/20-as idényt a Budapest Honvéd MFA-nál töltötte. Gera 2020 nyarán visszatért a Ferencvároshoz, ahol azóta 51 NB III-as meccsen 20 találatot jegyzett, valamint 9-szer az U19-es válogatottban is fontos szerepet kapott, ráadásul Bosznia ellen megszerezte első gólját a nemzeti együttesben.

Gera Zalán piros-feketében folytatja Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Még az átigazolási időszak elején kezdődtek el a beszélgetések, nemrég pedig sikeresen megegyezett a két klub. Követtem a PMFC szereplését, nagyon szimpatikusak voltak a látottak, a kerethez csatlakozva pedig hamar megtapasztaltam azt a fajta remek csapatmorált, ami elengedhetetlen a jó szerepléshez. Remélem, minél tovább kitart a szériánk, azon leszek, hogy a csapat segítségére legyek – nyilatkozta 19 éves játékosunk.

Gera Zalánt szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy: Gera Zalán
Születésnap: 2003.07.31.
Születési hely: Szeged
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Támadó
Magasság: 180 cm
Testsúly: 79 kg
Előző klubja: FTC

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram