Szeles Tamás a PMFC játékosa

Középső védőként és védekező középpályásként is bevethető játékossal erősítettünk.

Klubunk tovább erősíti NB II-es labdarúgócsapatunk keretét, az átigazolási időszak utolsó napján rutinos játékossal kötöttünk megállapodást. Örömmel jelentjük be tizenkettedik nyári érkezőnket, Szeles Tamást, aki Salgótarjánban született, ott kezdett focizni, majd 14 évesen a Haladás figyelt fel a tehetségére. Szombathelyen már 18 éves kora előtt bemutatkozott az első csapatban a Ligakupa-sorozatban, és az élvonalban is leülhetett a kispadra, játéklehetőséget azonban jobbára a zöld-fehérek második csapatában kapott.

2013-ban hazatért Salgótarjánba, ahonnan egy év után Mezőkövesdre igazolt. A dél-borsodi együttest hét idényen keresztül szolgálta, ez idő alatt tagja volt a 2015/16-os kiírás végén az NB I-be feljutó, a 2019/20-as bajnoki negyedik, illetve 2020-ban a Magyar Kupa-döntős csapatnak is. Meccseit tekintve eddig az NB I-ben 73, míg a másodosztályban 90 találkozón játszott. A sokat tapasztalt, középső védőként és védekező középpályásként is bevethető 28 esztendős labdarúgó legutóbb az NB II-es DVTK-ban szerepelt.

Rutinos játékossal bővült csapatunk Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Az utóbbi napokban felgyorsultak az események és örülök, hogy a klubnál számolnak velem – kezdte Szeles Tamás. – A szezon eddigi meccseit látva bizakodó vagyok, nagyon jól indult a bajnokság, azon leszek, hogy segítségére legyek a csapatnak. A sérülések szerencsére elkerültek, kisebb kihagyás miatt ellenben van némi lemaradásom. Igyekszem elsajátítani a taktikai utasításokat és mihamarabb a megfelelő erőállapotba kerülni azért, hogy a szakmai stáb számoljon velem a pályán.

Szeles Tamást szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy: Szeles Tamás
Születésnap: 1993.10.07.
Születési hely: Salgótarján
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Hátvéd
Magasság: 184 cm
Testsúly: 84 kg
Előző klubja: DVTK

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram