Kilencedik alkalommal rendezik meg a Pécsi Labdarúgás Napja Gálaesetet a Kodály Központban.
Jeles alkalom apropóján ismét a pécsi labdarúgás múltja, legendás alakjai kerülnek a középpontba: immáron kilencedik alkalommal rendezik meg a sportág napjához hagyományosan kapcsolódó gálaestet. A jubileumi rendezvénynek a korábbiakhoz hasonlóan november 7-én, szombaton 18:00 órától a Kodály Központ ad otthont.
A Pécsi Labdarúgás Napját 2016 óta ünneplik, annak emlékére, hogy a Pécsi Dózsa 1970. november 4-én aratta történelmi győzelmét az angol Newcastle United felett az Európai Városok Kupájában (EVK). A Verseny utcai stadionban több mint 22 ezer néző előtt megrendezett visszavágón a lila-fehérek elképesztő bravúrt hajtottak végre.
Máté János két góljával előbb ledolgozták hátrányukat, majd a büntetőpárbajban felülmúlták neves riválisukat, ezzel bejutottak a sorozat következő körébe. A baranyai futballélet egyik legnagyobb nemzetközi sikerének évfordulója adta az alapját ennek a kezdeményezésnek, amely azóta kisebb megszakításokkal a helyi sportközösség fontos hagyományává vált.
A kilencedik összejövetelt – mivel a 2020-as és a 2021-es esemény a Covid-járvány miatt elmaradt – a Pécsi Labdarúgás Nagyjaiért Alapítvány és a PMSC Egyesület szervezésében valósul meg. Az eseményre szeretettel várják az egykori játékosokat, edzőket, sportvezetőket és mindazokat, akik hozzájárultak a pécsi labdarúgás történetéhez.
Az est egyik legfontosabb mozzanata idén is az életműdíj átadása lesz. A korábbi gálaesteken olyan meghatározó pécsi futballszemélyiségek munkásságát ismerték el, mint Dunai János, Garami József, a Dárdai-család, Rónai István, Katzirz Béla, valamint dr. Bércesi Ferenc. Pályafutásuk egyaránt fontos részét képezi a helyi sporttörténeti örökségnek.
Az idei gálaestet díszvendégek részvétele és ünnepi műsor is színesíti, a középpontban azonban ezúttal is a találkozások, a régi történetek és a közös emlékek felidézése áll. Az estét közös vacsora teszi teljessé, amely kötetlen alkalmat teremt arra, hogy a pécsi labdarúgás különböző korszakainak szereplői ismét együtt tölthessenek egy emlékezetes estét.













