Tapasztalt támadót igazoltunk

A 23 éves Szabó Máté legutóbb Szentlőrincen futballozott, de korábban az élvonalban is játszott budafoki színekben.

NB II-es labdarúgócsapatunk kerete új játékossal erősödött, miután a Szentlőrinc gárdájától leigazoltuk Szabó Mátét. Újdonsült támadónk az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat követően aláírta szerződését, így örömmel jelenthetjük be első téli igazolásunkat, aki 1999. január 26-án született Budapesten, és a labdarúgás alapjaival Budatétényen ismerkedett meg, később megfordult a Ferencváros utánpótlásában, majd 2011-től a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián nevelkedett.

A Felcsúton eltöltött kilenc esztendő során bemutatkozott az NB III-as csapat színeiben a felnőttek között, míg tehetségére a korosztályos válogatottaknál is felfigyeltek, szerepelt az U18-as és U19-es nemzeti csapatban, illetve rendszeresen játszott az U21-es válogatottban is. Szabó Máté 2018-tól kölcsönben a másodosztályú Csákvár színeiben futballozott, majd pedig 2019 nyarán a Budafoki MTE-hez igazolt, ahol kezdőként 26 bajnoki mérkőzésen játszott és a góllövésben is jeleskedett.

Szabó Máté a PMFC első téli igazolása

A szélvészgyors támadó az idény során 8 alkalommal tudott eredményes lenni, hozzásegítve ezzel fővárosi csapatát az ezüstéremhez és a feljutáshoz. Szabó Máté a 2020/21-es szezonban stabilan játszott a hetvennégy esztendő után az újra az hazai élvonalba visszajutó Budafokban, ráadásul a Kisvárda ellen győztes meccsen debütált az NB I-ben, ezzel együtt 30 első osztályú bajnokin lépett pályára, ebből 18-szor kezdőként számítottak rá a Promontor utcai piros-feketéknél.

Karrierjét 2022-től Szentlőrincen folytatta, amelynek meghatározó játékosaként az elmúlt egy év alatt 30 NB II-es mérkőzésen játszott és 8-szor talált be: tavaly tavasszal a Dorog, a Békéscsaba és a Tiszakécske hálóját zörgette meg, míg az elmúlt őszi szezon alatt a Békéscsabának, a DVTK-nak, a Csákvárnak, a Nyíregyházának, valamint az Ajkának talált be. A 24. életévéhez közeledő támadóval és korábbi csapatával klubunk mindenben megállapodott, aki így immár a PMFC sikereiért küzdhet.

– Nagyon boldog voltam, amikor megkeresett a Pécs vezetősége. A sportigazgatóval, valamint a vezetőedzővel is többször beszéltem, ami azért is esett jól, mert azt éreztem, hogy intenzíven érdeklődnek irántam és tényleg számítanak rám. Sokat köszönhetek a korábbi klubomnak, újra jó formába kerültem, ám innentől csak az a cél lebeg a szemem előtt, hogy a PMFC-t segítségem és szép sikereket érjünk el a jövőben, megörvendeztetve szurkolóinkat – nyilatkozta új igazolásunk, Szabó Máté.

Szabó Mátét szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy
Név: Szabó Máté
Születésnap: 1999.01.26.
Születési hely: Budapest
Nemzetiség: magyar
Poszt: Támadó
Magasság: 172 cm
Testsúly: 65 kg
Előző klubja: Szentlőrinc

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram