LILA-FEHÉRTŐL A PIROS-FEKETÉIG

BEVEZETÉS – “A hőskor”

Hosszú, izgalmas, érdekes és fordulatoktól sem mentes az a sporthistória, aminek során egy belügyi nagyegyesülettől, egy városi munkássportkörön keresztül, eljutottunk egy teljesen magánkézben lévő klubig. Kicsivel több mint hatvan évvel ezelőtt, 1950. augusztus 22-én alakult meg a Pécsi Dózsa, amelynek jogutódja a Pécsi Munkás Sport Club (PMSC) lett 1973-ban. Ezt követően már csak egy „bakugrás” és két évtized, hogy a pécsi klub a máig használatos Pécsi Mecsek Futball Club (PMFC) nevet vette fel.

Létezett egykor egy sok szakosztályos rendőrségi modell, amelyből lett egy, a dolgozók érdekeit szolgáló egyesülés. Régebben számos sportággal találkozhattunk, ám a végére eljutottunk egy egysportos, kizárólag labdarúgással foglalkozó, már-már valóban tisztán gazdasági alapon működő társas vállalkozáshoz. A kezdeti lila-fehér színkombinációt pedig felváltotta a piros-fekete, amelyet a mai napig magukra húznak a pécsi labdarúgók.

PÉCSI DÓZSA

A Pécsi Dózsa, mint a Belügyminisztérium „kihelyezett” tagozata, 1950 augusztusában alakult meg, miután a fővárosban eldőlt, hogy az Újpesti TE a továbbiakban, szintén ugyanezen esztendőtől, Dózsa Györgytől kölcsönzi a nevét. A nyáron megkezdődtek az egyeztető tárgyalások, augusztus 14-én a Pécsi Közalkalmazottak SE (P. KASE) választmányi ülésén nagy lelkesedéssel mondták ki, hogy csatlakoznak a dózsásokhoz. A labdarúgók az akkori NB III-ba kaptak besorolást, a röplabdázók a Pécsi Főiskolai DISZ szakosztályával közösen az NB II-ben indulhattak, ugyanúgy, mint az asztaliteniszezők. Rajtuk kívül létezett még az atlétika-, céllövő-, tenisz-, valamint úszószakosztály is.

Az új egyesület alakuló közgyűlésén a Dózsa székházat – az akkori leírások alapján – pompásan feldíszítették. Árvai Mihály rendőrtörzsőrmester tartott nyitóbeszédet, utána egy fővárosi vendég, Tarródi Zoltán rendőr alezredes jelentette be, hogy Budapest után a vidéki fellegvárakban is megalakulnak a Dózsa-egyesületek: Pécsen kívül Debrecen, Székesfehérvár, Szeged és Szolnok sem maradhatott ki ebből a sorból. Ezután már tényleg nem volt más hátra, mint megválasztani a vezetőséget. Akár hiszik az utódok, akár kételkednek a források hitelességében, de egyhangúan, közfelkiáltással sikerült megoldani a feladatot. Az első elnöknek Halász Béla őrnagy vallhatta magát, ám csupán Szikra Sándor társaságában, aki a Magyar Dolgozók Pártja (az MDP, amely, ha jogilag nem is feltétlenül, de erkölcsileg mindenképpen az MSZMP elődjének tekinthető állampárt volt) Megyei Pártbizottságának szervezőtitkáraként kapott fontos szerepet. Kilenc szakosztály kezdte meg működését az elkövetkező időszakban: az asztalitenisz, atlétika, labdarúgás, ökölvívás, röplabda, sakk, teke, tenisz, úszás. Színüknek a lila-fehéret tették meg, nevük a már elfeledett Pécsi Dózsa SE lett, első jelüknek pedig lila körben vörös csillagot választottak.

PÉCSI MSC

Természetesen a Pécsi MSC nem spontán alakult meg, hiszen 1973-ban ilyen dolgok a legritkább esetében történtek meg Magyarországon. Jól előkészített háttérmunka, ideológiai puhítás, felkészítés előzte meg a dolgot. Előtte nem sokkal találták ki országos szinten az úgynevezett nagyegyesületeket, ahol sakkozó, súlyemelő, kézilabdázó és futballista egy hatalmas sportcsalád tagjának vallhatta magát. Közös tervekkel, anyagi háttérrel, létesítményrendszerrel, úgynevezett olimpiai pontrendszerrel.

Bár nyilvánvaló volt, az almát a körtével nehéz együtt kezelni, hacsak nem nevezzük azokat gyümölcsöknek. Szóval, hogy öngólt ne rúgjunk, idézzük fel a korának elismert sportvezetőjét, Baracs Ferencet, aki 1973-ban, január 31-én, mint a Baranya Megyei Atlétikai Szövetség elnöke olyan kijelentést tett, miszerint a modern egyesületek csak olyan módon képzelhetők el, ahol a szocialista üzemeken, vállaltokon felülemelkedik a sport. A termelőhelyek nem tudták biztosítani azon sportolási feltételeket, amiket a kor szelleme megkívánt, így nem is tűnt ez rossz gondolatnak, abban az időpillanatban.

Főleg, mert egyébként más megyei jogú városokban is teret kapott az irányzat, elég, ha Debrecent, Miskolcot, Győrt említjük példaként. Nem szabad elfeledkeznünk a fővárosi nagyokról, a Ferencvárosról, a Budapesti Honvédról, az Újpesti Dózsáról, a Csepelről, a Vasasról sem. Maguk a sportolók, sportvezetők is úgy nyilatkoztak a különböző fórumokon, hogy elodázhatatlannak tűnt egy csúcsegyesület megalapítása: 1973. február 16-án „megszületett” a Pécsi Munkás Sport Club. A Városi Tanács díszterme volt a helyszín, ahol a Pécsi Dózsa, az Ércbányász SC, a Helyiipar, valamint az Építők SC küldöttei mondták ki a boldogító igent. Nem kevesebb, mint 21 szakosztály 1800 sportolója forrt egybe, egy komoly terv megvalósulásaként. Hamarosan kiderült, nem csupán a sportolók belügye volt az aktus, hanem egyben társadalmi ügyként is bárki felfoghatta a történéseket. Mindez a minőségi sport, és a tömegsport igényeinek, elvárásainak megfelelően történhetett meg. Magasztos, bár kissé megfoghatatlan, korhű demagógiával átitatott örömteli brosúraszöveg, amit azért az évek során igyekeztek megtölteni tartalommal is az akkori, illetve későbbi vezetők.

Az egyesület nevére javaslatként érkezett a Pécsi Munkás Sport Club elnevezés. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra, mert ennek azért históriája van! Ilyen néven, már az elmúlt évszázad első, illetve második évtizedeiben létezett egy egyesület Pécsett. Az „ős” PMSC 1919-ben, tavasszal jött létre, midőn a PSC fuzionált a Munkás Testedzővel, de nem feltétlenül ezért esett a választás erre a lehetőségre. Egy rátermett intéző, amikor megtudta, hogy itt már bizonyosan új klub alakul, egy sor ott lévő labdarúgóval aláíratott egy-egy átigazolási lapot. Mivel ő a PMSC-ről tudott, hát oda kötelezte el a helyszínen lévő, tébláboló focistákat. Aztán, órák múlva, mikor még egyáltalán nem volt biztos az új név, riadtan kérdezte: „Nem PMSC? Akkor én most hogyan szedjem megint össze az érintetteket?” Ezek után bölcsen úgy döntöttek az arra hivatottak, legyen hát Pécsi MSC a nevük.

A megalakult egyesület szakosztályai a következők voltak: asztalitenisz, atlétika, birkózás, cselgáncs, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, lovassport, motor, öttusa, sakk, súlyemelés, teke, természetjárás, torna, úszás, vívás, vízilabda, nem fontossági sorrendben, hanem betűrendben. Mindez húsz sportág, de ha a kajakot külön vesszük a kenutól, akkor máris kijön a nyerőszám, a huszonegy. Az idők során innen „kopott” le minden, maradt egyedül a futball. A többiek, igaz, sokkal később, de az önállósodás útjára léptek, elsősorban a financiális kényszer hatására.

Az akkori világ legszélesebb köreiből kerültek ki a hamarosan piros-feketére váltott alakulat irányítói, közöttük volt Toller László, a Megye Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese is, aki a későbbi pécsi polgármester, az azóta meghalt városvezető édesapja volt. Az első elnökként Wieder Béla kapott bizalmat, mint a Városi Tanács első embere. A PMSC továbbra is megőrzi az alapítók hagyományait, szólt az ígéret. Ami azért nem valósulhatott meg maradéktalanul, ám a történelmi változásokat ekkor még senki sem láthatta, jövendölhette meg. Amikor beköszöntött 1995 forró nyara, a Pécsi MSC együttesénél nem álltak jól a dolgok. Már csak három szakosztály létezett, a többiek lassan, biztosan az idők szavára hallgatva önállósodtak. A női- és a férfikézilabdázók tartottak ki a legtovább, természetesen a labdarúgók mellett.

Egy újsütetű befektetői csoport ugyan feltűnt a baranyai megyeszékhely elit alakulatánál, de őket leginkább a labdarúgás érdekelte. Alig hat évvel a rendszerváltás után már-már ellehetetlenült a klub, anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. Ezen a nyáron, július 18-án aztán kiderült, a Tóth Béla nevével jelzett tőkés csoportosulás kivonult a támogatók közül, mert megoszlottak a nézeteik néhány sportvezetővel a profi körülményekről, üzleti elképzelésekről, a labdarúgásról kialakított nézetekről.

PÉCSI MFC

Még mielőtt az 1995-1996-os bajnoki évad megkezdődött volna, vagyis augusztus 5-e előtt a „hármak” a Cégbírósághoz fordultak, hogy jegyezzék be a Pécsi Mecsek Futball Clubot (PMFC-t). A labdarúgók első elnökének Major Bélát tették meg. A sportági szakszövetségek átírták a sportolók igazolását, az anyagi mínusz pedig köddé vált, elpárolgott, megszűnt. Tiszta lappal kezdhetett mindenki, már amennyiben az ilyen megoldás annak számít.

Nem feledhetjük, hogy a Pécsi MSC labdarúgó-szakosztályának 1992-től 1995-ig volt alelnöke dr. Toller László, a 2010-ben elhunyt pécsi polgármester. Aki 1997. április 25-től, már az önálló klub elnöki feladatait is ellátta.

A következő jelentős fejezet már 2007-ben, nyáron íródott, amikor is Matyi Dezső többségi tulajdonos lett a Pécsi MFC-nél. Nagyjából 57 évet kellett várni addig, amíg a lassú átalakulás eljutott addig, hogy már komoly magántőke is szerepet játszott a működésben.

NAPJAINKBAN

2015 nyarán a PMFC ismét a pécsi önkormányzat tulajdonába került, miután megvásárolták azt Matyi Dezsőtől. A klub nem kapta meg a 2015/16-os NB I-es szezonban való induláshoz szükséges licencet. A PMFC felnőtt csapata végül a Baranya megyei I. osztályra adta be indulási kérelmét.

A csapat meg is nyerte a megyei bajnokságot, így a 2016/17-es szezont már az NB III. Közép-csoportjában kezdhette meg, továbbra is a városi PSN Zrt. üzemeltetésében.

 

Egy sportcímer nyomában

A Pécsi MFC a jogelődjeitől sok-sok dolgot „örökölt”. Ilyen a jelenlegi címere is, aminek természetesen vannak előzményei, van története. Az eredeti Dózsa-rajztól elindulva juthatunk el napjainkig, a PMFC-MATIAS-hoz.

A Pécsi Dózsa első – vélhetően átmeneti – képi megjelenítése meglehetősen egyszerű volt. Lila körben egy ötágú vörös csillag. De ezzel alig lehetett találkozni az akkori kiadványokban. A klub nagyjából rombusz alakú jelképéhez az 1950-es évig nyúlhatunk vissza. Ebben semmi egyedi nincsen, hiszen központilag rendelték el. A Budapesti Dózsa (máskor Újpesti Dózsa) és a többi vidéki Dózsa között csak annyi volt az eltérés, hogy beleszerkesztették annak a városnak a nevét, ahol működött az adott egyesület. Egységesen a lila-fehér szín volt az elfogadott. A Dózsa névnek történelmi gyökerei vannak, Györgytől, a parasztvezértől származott. Az akkori retorika szerint harcosságával, a néphez való közelsége miatt lehetett alkalmas a klubok névadójának. Érdemes megjegyezni azt, hogy a szocialista táborban, a belügyi gárdák a Dynamo (Dinamó) nevet használták előszeretettel. Ilyen volt a berlini, a bukaresti, a moszkvai, folytatható még sor. Ez az „áthallás” szintén lehetett a névválasztás oka. 1973 februárjában „érett meg a helyzet” egy új, a kor elvárásainak megfelelő egyesület megalakítására. A sportvezetők ugyanis Pécsi SE-ként szerettek volna továbbműködni. De a mindent „elintéző” személyek kihasználták a helyzetet. Amíg a teremben ment az eszmecsere, addig átigazoltak egy csomó labdarúgót, méghozzá az akkor még nem is létező Pécsi MSC-be, többek között a Pécsi Dózsából, meg az Ércbányászból is.

A PMSC piros-fekete színkombinációját az Ércbányász SC-től vették át. Arról nincsen hiteles adatunk, ki rajzolta, szerkesztette meg az első címerpajzsot, de nem azonnal történt meg, annyi bizonyos. Bár, amikor az 1973-as, NB I-es fociidény megkezdődött, már létezett az embléma.
Mindentől függetlenül, álljon itt az eredeti alapszabályban leírt szöveg, ami a címerről rendelkezett.

„Pajzs alakú, szélén aranyszegéllyel határolt. A pajzs felső negyedében fehér alapon arany betűkkel Pécsi felirat. Az alsó háromnegyedben középen, aranyszínű vonallal függőlegesen elválasztva (balról jobbra) piros-fekete színezés, középen három nyomtatott nagybetűvel MSC felirat.” Ez az eredeti, amiből szinte már alig-alig létezik, inkább csak változatai lelhető fel. Különösen a középső elválasztó vonal hiányzik a legtöbb fennmaradt altípusból.

Ezeknek némileg átalakított változata lett a Pécsi Mecsek FC jelképe, a következő átszabás idején. De ekkor már az 1990-es évek közepét mutatták a naptárak. Fontos azonban megemlíteni, a két arculat nem teljesen azonos. Az újabb változatnak az ívei némileg eltérnek a korábbitól, de ezek a különbségek nem olyan jelentőségűek, amik miatt ne lehetne követni a folytonosságot. Mindezt alátámaszthatjuk azzal, ami gyakran felhangzik a lelátóról. A közönség, a drukkerek egyik csatakiáltására: „Csak a Munkás!” Mert egyrészt jól hangzik, másrészt cseppnyi nosztalgiát is ébreszthet az idősebbekben. A fiatalabbaknak meg nem árt, ha ismerik a múltat, annak dicsőségeit. Még akkor is, ha tudjuk, a mostaniak már a PMFC, illetve a PMFC-MATIAS sikeréért küzdenek.

Ezt megerősítendően, jegyezzük meg, egy címerben lehet számos rajzolat: emberek, tárgyak, állatok, természeti tárgyak és jelenségek, növények, egyéb címerképek. Na, ezek, amik hiányoznak, innentől vége is a dolognak, vizsgálódásnak. Beszélhetnénk tagolásról is. Ebből a szempontból a Pécsi MFC-nél hasított lenne a pajzs, ha nem lenne a fölötte lévő felirat. Mivel azonban van, hát megint nehéz továbbvinni a vonalat, mert ugyan léteznek egyedi esetek, ám azokat most egy kissé feledjük el! Vagyis, a grafikus nem vitt bele különösebb tudományt a munkájába. Legfeljebb a korábbi betűtípust, illetve méretet átalakította, egyszerűsítette le.

Felületes címertani kutatások alapján két dolgot állapíthatunk meg. Egyrészt a piros színt tartották a hozzáértők a legnemesebbnek. Jelentése: bátorság, harciasság. Másrészt, a fekete viszont a legkevésbé előkelő színnek számít. Jelentései: gyász, gazdagság, halál, bánat, gonoszság.

Facebook Comments