Profi hozzáállás a végéig

 

Márton Gábor tanítványai hatos győzelmi sorozattal zárták a harmadosztályú pontvadászatot, így a tréner elégedetten értékelt a lefújás után.

– Örültem, hogy a csapat rendkívül motiváltan futballozott. Ez igaz volt az egész mérkőzésre, sajnos a második játékrészben már elkönnyelműsködtök a helyzeteket. Nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem, a srácok a tétnélküliség ellenére nagyon profin álltak hozzá az utolsó meccshez. Elmondtam nekik, hogy a presztízsük a tét, valamint, hogy minden meccset meg kell nyerni, így ennek szellemében focizzanak. Szép dolgokat láttam, ez a siker jó lezárása volt ennek a bajnokságnak. Sajnos a szezon során olykor a rutintalanság miatt hullámvölgyekbe kerültünk, nem tudtunk a legfőbb riválisainkkal szemben megfelelően teljesíteni és ezzel lemaradtunk a feljutásról. Ugyanakkor ettől a rutintalan csapattól óriási siker az ezüstérem megszerzése. Kíváncsian várom a folytatást, az elképzelésem megvan, de egyenlőre még nem tudtunk lépéseket tenni.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram