Róth Antal sorsfordító meccsei

LAPSZEMLE: A mindeddig utolsó, világbajnokságon részt vett magyar válogatott stabil védője, Róth Antal mesélt a FourFourTwo-nak azokról a mérkőzésekről, melyek meghatározták a pályafutását.

„MÁSFÉL ÉV MÚLVA HAMBURGBAN A NÉMETEK AKARTAK VELÜNK MEZT CSERÉLNI”

1983. szeptember 7.
Magyarország–NSZK 1–1

„Az első válogatott meccsem volt az alakuló Mezey-csapatban, ami után a németek nem is akartak mezt cserélni velünk. De a kapitány lelket öntött belénk, hogy ha továbbra is ilyen elszántak leszünk, egy nap majd a mi öltözőnkön fognak kopogtatni, hogy szeretnék a mi dresszünket. És valóban így lett, amikor másfél év múlva, Hamburgban győztünk ellenük 1–0-ra, tényleg ők jöttek át hozzánk.”

1985. április 17.
Ausztria–Magyarország 0–3

„Ezen a meccsen vált biztossá, hogy csoportelsőként kijutottunk a mexikói világbajnokságra. Azóta sem volt olyan élményem, mint a bécsi Hanappi-stadionban, ami nemcsak a győzelemnek volt köszönhető, hanem a magyar szurkolóknak is, akik annyian jöttek el, hogy úgy éreztük, mintha otthon játszanánk. Az úton rengeteg Ikarust láttunk, és az egész stadion piros-fehér-zöld volt.„

1986. április 16.
ZTE–PMFC 1–2

„Ez volt a Pécs legsikeresebb éve, ezüstérmesek lettünk az NB I-ben, Zalaegerszegen a tét a dobogó volt. A gerincműtétem után az első meccsem volt, és amikor egy összecsapás után a földön maradtunk a térdoperációból visszatérő Péter Zolival, aki egyébként szobatársam volt a válogatottnál, síri csend lett a stadionban. Így aggódtak a válogatott játékosaiért. Amikor felálltunk és összeölelkeztünk, vastaps tört ki.”

1986. november 15.
PMFC–Videoton 2–0

„Már aláírtam a holland Feyenoordhoz, de a szerződésben szerepelt egy kitétel, hogy hadd búcsúzzak el a pécsi közönségtől. A Videoton akkor nagyon erős volt, de bevallom, a meccsre alig emlékszem, azt a szeretetet viszont sohasem felejtem el, amit a szurkolóktól és a csapattól kaptam.„

1989. december 3.
Feyenoord–PSV 4–0

„Az a PSV 1988-ban BEK-győztes volt, és nekem a brazil Romáriót kellett fognom. Sajnos ez volt az utolsó meccsem pályafutásom során, mert negyedórával a vége előtt elszakadt a térdszalagom, és huszonkilenc évesen úgy döntöttem, befejezem. A búcsú mégis inkább emlékezetes lett, mint fájdalmas, mert a csapattársam, Kiprich József, aki szenzációsan játszott, gólt is szerzett, és a másik háromban is nagy szerepe volt.”