Egy olimpiai bronzérem is lehet kudarc, csupán nézőpont kérdése. Az a harmadik helyezés a mostani magyar labdarúgóknak csak egy elérhetetlen álom, ami ötvennyolc év távlatából egyre nagyobb bravúrnak tűnik. A ma nyolcvanegy éves dr. Dunai János, Pécs egyetlen ötkarikás dobogós focistája számára a korabeli „fiaskó” még ma is kamatozik.

– Vidéki parasztgyerekként kihoztam magamból elég sokat – merengett el olyan “dunaias”, kissé halk módon az egykori remek futballista. – Baján rúgtam a labdát a harmadik vonalban, miközben estin érettségiztem le, egy közgazdasági technikumban. Az ottani pályán figyeltek fel rám, aztán kerültem a Pécsi Dózsához. Az élvonalban is jól ment, rúgtam a gólokat, erre aztán felkapták a fejüket a megfigyelők. Igaz, felnőtt válogatott csupán egyszer lehettem, Anglia ellen, akkor 2:0-ra nyertünk a Népstadionban. De abban az időben a sportág még más polcon volt a világban, ezért több lehetőség nem adódott számomra. Rengeteg volt a fővárosi vetélytárs.

– Viszont ott lehetett Olaszországban, az olimpiai tornán, ahol esélyesek voltak.

– De egyetlen rossz meccs után csak az akkor kisdöntőnek hívott találkozó jutott nekünk, a végjátékról lecsúsztunk.

– Azért az érem meglett.

– Ma már hihetetlen, ám szinte éheztünk a torna során. A szövetségi edző, Volentik Béla szerint súlyfelesleggel küzdöttünk, ezért alig kaptunk enni. Amikor a finálé elúszott, rendesen bekajáltunk, ami természetes. Egy dolog viszont szinte hihetetlen, a játékosok meg a szakmai vezető között majdnem tettlegességig fajult egy vita arról, miért is nem az aranyért harcolhattunk.

– Az élsport szép dolog, ennek ellenére nem érte be annyival.

– Mert aggódtam a jövőm matt. Így beiratkoztam a pécsi jogi egyetemre, ahol meg is szereztem a diplomát. Dolgoztam személyzeti vezetőként az ércbányánál, igaz, nem túl sokáig. Mert azért az edzőség vonzóbb volt számomra, amikor befejeztem az aktív játékot. Most, vén fejjel úgy gondolom, akkor lemaradtam néhány csoportos éjszakai kiruccanásról. Tehát lemondással járt a befektetés, ennek ellenére nagyon megérte tanulni, mert biztonságot jelentett.

– Nyugdíjasként csendben telnek a napjai?

– Remélem a feleségem is úgy gondolja, boldogan élünk. Anyagilag persze jól jön havonta az olimpiai járadék, amit még a ’60-as teljesítményért kapnak az élő csapattársak.

Dujmovból magyarosított

Bács-Kiskun megyében, Gara településen, 1937-ben született Dujmov Iván. Később magyarosította nevét Dunaira, közben jogi egyetemet végzett, szakedző lett. Öccse, Antal is válogatott labdarúgó volt, olimpiai bajnok, illetve ezüstérmes lett. János 266 NB I-es mérkőzésén 70 gólt ért el pécsi színekben. Olimpiai bronzérmes, egyszeres felnőtt, ötszörös B-válogatott, tíz esetben utánpótlás válogatott is volt. Edzőként dolgozott Pécs mellett Szigetváron, Sellyén, Szegeden, Keszthelyen, aztán sokáig a PMFC-nél a korosztályos csapatok munkáját felügyelte. Két felnőtt leánygyermek édesapja.

Szöveg: Pucz Péter – Fotó: Dittrich Éva Szöveg forrása: www.pecsiujsag.hu