Ma ünnepli 52. születésnapját a PMSC korábbi kiváló védője, Tomka János!

Tomka János 1967. január 31-én Pécsett született, a helyi sportiskolában kezdett el futballozni, ahol Garami mester volt az első edzője. Tizenkét évesen a PVSK-nál játszott, egy csapatban Turi Zsolttal és Márton Gáborral. Fiatalon, tizenöt évesen már NB III-as bajnokikon szerepelt, nem is maradt el az U16-os válogatott meghívója. Ekkor igazolta őt le a PMSC, ahonnan a korosztályos nemzeti csapatok folyamatosan elkérték.

– Milyen emlékei vannak az NB I-es debütálásról?

– Gondolom a meccseknél is úgy van, mint a lányoknál – kezdte tréfásan Tomka János, az elsőre és az utolsóra emlékszek. 1986 áprilisában debütáltam egy esős szombati napon. Csepel – PMSC 0-0. Kaptam is egy emléklappal ellátott Zsolnay vázát, ami mellé azután sok szép ereklye került, hiszen egy zseniális pécsi generációhoz tartozhatok. Nyertünk például ifjúsági bajnokságot és kupát, majd felnőttként NB I-es ezüst-, és bronzérmet, illetve Magyar Kupát. Ráadásul olyan nagyszerű csapatok ellen is pályára léphettem tétmeccsen, mint a Manchester United, vagy a Feyenoord.

– De a Stuttgart elleni kupameccsről már lemaradt.

– Igen, azon a nyáron, 1991-ben mentem el Újpestre. Ott nagyjából hasonló sikerek részese voltam (bajnoki ezüst- és bronzérem, illetve Magyar Kupa győzelem), de azt a kollekciót meg tudtam fejelni egy Szuperkupával. Őszintén szólva, azt kell mondanom, a lila-fehéreknél lettem igazi futballista. Hiába állt közelebb a szívemhez a PMSC, Pécsett sokat ültem a padon Kónya Mihály „mögött”. Ezért is váltottam, mert úgy gondoltam, több vagyok, mint epizodista. Igazam is lett, hiszen Újpesten 5 év alatt több mint száz meccset játszottam úgy, hogy fél évig sérült is voltam.

– Szép idők voltak, amikor a PMSC-ből kellett azért Újpestre menni, hogy valaki több lehetőséget kapjon.

– Rengeteg tehetség ért be akkor Pécsett, ami talán már hátrány is volt. Sok jó játékos próbálta egyszerre beverekedni magát a felnőtt csapatba, Garami Józsi bácsinak pedig el kellett döntenie, ki játszhat és ki nem. Azt gondolom, ezen a területen is jók voltak a megérzései. Szerintem fiatal profiként jóval több mint száz meccsen ültem úgy a pécsi padon, hogy nem cseréltek be. Ha például a Vasasnál, vagy a Honvédnál vagyok ifista, pont annyit játszhattam volna, mint Lovász Feri, vagy Turi Zsolt. Így is részese voltam a csapatnak, de csak epizodistaként.

– Később mégis visszavezetett az útja Pécsre.

– Nagyon sokáig csak itt tudtam elképzelni az életet hosszú távon. Amikor a feleségem terhes lett, Budapesten éltünk, mégis egyértelműen kijelentettem, hogy a fiamnak Pécsen kell születnie. Ezért két héttel a szülés előtt hazaköltözött. Akkor már volt itt egy takarító cégem is, és kacérkodtam azzal a gondolattal, hogy elkezdem az egyetemet.

– Másként alakult, Izrael felé vette az irányt.

– Fél évet az Ashkelon csapatában játszottam a helyi első osztályban. Év végén kiestünk, azonban lett volna lehetőségem átszerződni egy másik első ligás csapathoz, mégis maradtam. Óriási hiba volt! Sosem szabad a másodosztályban játszani, ha van lehetőséged az elsőben is! Utána még megfordultam két másik együttesben, de utolsó állomáshelyünk nem tetszett annyira. Nem érezte jól magát a családom sem, ezért hazatértünk. A kinti miliő azonban magával ragadott, megtanultam héberül írni és olvasni. Jobban is megy, mint az angol. Ashkelon egy gyönyörű földközi-tenger-parti 120 ezres város, ahol sokat süt a nap. Jó az éghajlat, finomak a kaják, a futballjuk előrébb tart, mint a miénk, a sportolókat pedig imádják. A mai napig járok ki és ha felismernek, megkérdezik tőlem, mi van Pisonttal, Sallóival és persze Mártonnal.

– Mindenképpen úgy tervezte, hogy karrierjét a PMFC-ben zárja, ahol egykor elkezdte?

– Fájó volt, hogy amikor visszatértem Izraelből, elutasított engem a PMFC, pedig jó állapotban voltam. Ezért fél évet Harkányban játszottam és utána térhettem csak vissza Újmecsekaljára, mert egy kupameccsen megnéztek a vezetők és látták, hogy mégis megállnám a helyem. Ekkor végeztem el a főiskolát, majd az egyetemet.

– Később, aktív pályafutása után volt még egy visszatérése, hiszen ügyvezetőként is dolgozott a klubért.

– Igen, Toller László keresett meg engem. Az MLSz-nél dolgoztam az olimpiai válogatott technikai igazgatójaként, de úgy éreztem, többet ki lehetne hozni a PMFC lehetőségeiből, ezért elfogadtam az ajánlatot. Viszont pont akkor történt a sajnálatos karambol, így a részleteket már nem is tudtuk megtárgyalni a korábbi polgármesterrel, én pedig beestem egy nagy katyvaszba. Tartoztak a játékosoknak, folyamatosan zajlottak mindenféle perek, pénz persze nem volt semmire. Bejöttem tetterősen és azt láttam, hogy hiába dolgozok napi 10-12 órát, mégis minden nap rosszabb a helyzet és a szakmával nem tudtam foglalkozni. Semmi nem ment előre. Ezt másfél évig bírtam. Közben a csapat kiesett, ami borzasztó rosszul érintett. Egyvalaminek örülök csak, hogy a szurkolók nem támadtak nekem.

– Nem adta fel, megpróbált összehozni egy olyan csapatot, amelyik rögtön visszajuthat az NB I-be.

– Akkor sem volt sokkal több szerencsénk. Hoztunk egy új edzőt, igazoltunk kilenc játékost, mégis minden rosszul sült el. Egyik nap belenéztem a tükörbe: híztam 10 kilót és úgy néztem ki, mint a saját öregapám, úgyhogy fogtam magam és beadtam a lemondásom. Az akkori városvezetés próbált itt tartani, de én úgy éreztem, ha nem tudok segíteni a klubomon, akkor nincs értelme maradnom.

– Azóta ritkán jelenik meg a Stadion utcában.

– A távozásom után úgy éreztem, ellenségként kezelnek itt, ezért nem nagyon jártam vissza. A mai napig ritkán fordulok elő Pécs-meccseken, pedig ez az én klubom, ide tartozom. Most azonban tapasztalom az előrelépés jeleit. Úgy látom, ma az egyesület megadja azt a tiszteletet korábbi játékosainak, ami tőle telik. Ezek a gesztusok azért is fontosak, mert sajnos ma a PMFC leginkább csak a múltjára tud támaszkodni.

– Mivel foglalkozik manapság?

– 2013-ig ismét dolgoztam az MLSZ-ben, onnan ezúttal azért jöttem el, mert úgy éreztem, nem értették meg, miről is beszélek, mit képviselek. Én pedig nem szívesen mondok le az elveimről. Most a budapesti turizmusban, illetve egy nagy fesztiválépítő cégnél tevékenykedek rendezvényigazgatóként. Egy évben nyolc-tíz nagy eseményt bonyolítunk le, amelyeknek egyik szervezője és rendezője vagyok a reklámkampányok megtervezésétől a munkaerő-beszerzésen át az események levezényléséig. Ez kicsit olyan, mint a meccsszervezés. Igaz, egy-egy bajnoki rendezése azért különlegesebb dolog…

Boldog születésnapot kívánunk!