Kiütöttük a Mislenyt a baranyai rangadón

NB III-as labdarúgócsapatunk 6-0-s sikert aratott a HR-Rent Kozármisleny elleni őszi bajnoki szezonzárón.

Győztes baranyai rangadóval zárta az NB III Közép-csoport 2019-es bajnoki szezonját az éllovas PMFC, amely a 17. fordulóban az ötödik helyezett HR-Rent Kozármisleny együttesét fogadta vasárnap a Stadion utcában. Vas László vezette csapatunk számára remekül kezdődött az összecsapás, ugyanis némi szerencsével, de már a 4. percben megszereztük a vezetést. Tihanyi Olivér jobbról, az alapvonal közeléből passzolta be a labdát a kapu elé, amibe Füredi Szabolcs öngólt érően tette bele a lábát, 1-0.

A piros-feketék a folytatásban végig nyomás alatt tartották a vendégek védelmét, több helyzetet is sikerült kialakítanunk a kék-fehérek kapuja előtt, Geiger Norbert előtt két gólszerzési lehetőség is adódott, míg Tihanyi Olivér elől egy védő tudott menteni. A 25. minutumban azonban sikerült megduplázni az előnyünket. Grabant Bence szögletét Geiger Norbert csúsztatta tovább fejjel Tihanyi Olivérhez, aki pedig az ötösön belülről könyörtelenül a háló közepébe vágta a játékszert, 2-0.

Támadónk tíz perccel később ismét fontos szerepet játszott, amikor előbb egy esernyő csellel átemelte a labdát Kocsis Adrián felett, majd pedig sarokkal lekészített a születésnapos Hegedűs Márk elé, aki elegánsan átpörgette a kapujából kirontó Somogyi Mátét. A menteni igyekvő védők már csak asszisztálni tudtak a gólhoz, 3-0. A 40. percben aztán Rácz László állította be a félidei 4-0-s állást, aki az ötösről fordulatból lőtte el a játékszert a vendégek kapusának lábai között a hálóba.

A második játékrészben sem maradt adós a gólok tekintetében a PMFC. A 64. percben egy remek összjátékot követően Tihanyi Olivér szerezte meg önmaga második, míg csaptunk ötödik gólját a Kozármisleny ellen. A hajrában óriási szépítési lehetőség adódott a vendégcsapat előtt, akik Rácz László szerencsétlen kezezése miatt végezhettek tizenegyest a 80. percben, ám a jogosan megítélt büntetőt Jelena Richárd óriási erővel a keresztlécre bombázta.

A mérkőzés végén csapatunk újabb találattal zárta le a rangadót. A 89. minutumban Katona Levente ballábas lövését még kitudta tolni Somogyi Máté, ám a kipattanó pont Hegedűs Márk elé került, aki kapásból a gólvonalon túlra passzolta a játékszert, 6-0. Győzelmünkkel az első helyen zártuk az NB III Közép-csoport 2019-es bajnoki küzdelmeit. Csapatunk jövő héten szerdán 12:00-kor az NB I-es Kisvárdát fogadja a Magyar Kupában.


NB III Közép-csoport, 17. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 1200 néző. Vezette: Kovács Gábor Péter.
PMFC – HR-Rent Kozármisleny 6-0 (4-0)
Gsz.: Füredi (4. – öngól), Tihanyi (25., 64.), Hegedűs (35., 89.), Rácz (40.)

PMFC: Egyed – Sági, Gajág, Rácz, Németh (Katona., 77.) – Grabant, Geiger (Bohata, 57.), Futó, Hegedűs – Kónya D., Tihanyi (Koller, 69.). Vezetőedző: Vas László.

HR-Rent Kozármisleny: Somogyi – Kónya K. (Horvát G., 81.), Kocsis, Füredi, Berdó – Rácz – Fenyvesi, Márkvárt (Turi T., 69.), Turi T. K. – Jelena, Csernik (Nagy Á., 52.). Vezetőedző: Pókos Csaba.


Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram