NB II-es labdarúgócsapatunk második téli edzőmeccsén 4-0-ra nyert a Soroksár SC ellen.
Bő két héttel a Merkantil Bank Liga tavaszi nyitánya előtt a szintén másodosztályú Soroksár SC vendégeként játszotta második téli felkészülési mérkőzését a PMFC. Vas László vezette együttesünk remek iramban kezdte az Szamosi Mihály Sporttelep műfüves pályáján rendezett összecsapást, a fővárosiak kapusának két veszélyes lövésünket kellett hárítania, a 13. percben viszont Adamcsek már eredményes tudott lenni, 0-1.
A hajtós és helyzetekben gazdag első félidőt után szinte teljesen új sorral folytattuk, változatlan elánnal. Az 58. percben Keresztes góljával növeltük előnyünket, míg a hajrában Tihanyi hat perc leforgása alatt duplázott, beállítva ezzel a 0-4-es végeredményt. NB II-es csapatunk következő edzőmeccsét a tervek szerint január 20-án, szerdán 13:00 órakor a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként játssza zárt kapuk mögött.
Felkészülési mérkőzés
Szamosi Mihály Sporttelep, zárt kapuk mögött.
Soroksár SC – PMFC 0-4 (0-1)
Gsz.: Adamcsek (13.), Keresztes (58.), Tihanyi (72., 78.)
Soroksár SC 1. félidő: Abu- Kópis, Gengeliczki, Valencsik, Pászka- Derekas, Csernik- Tóth, Orosz, Magyari- Erdélyi. 2. félidőben pályára léptek: Bene, Takács, Korozmán, Ladányi, Lovrencsics, Szerető, József, Ramadan. Vezetőedző: Lipcsei Péter.
PMFC 1. félidő: Hermány – Sági, Króner, Preklet, Katona – Grabant, Bartha, Futó, Hegedűs – Geiger, Adamcsek. PMFC 2. félidő: Hermány (Vukman, 70.) – Bohata, Rácz, Gajág Németh – Kónya, Tölgyesi, Futó (Bischoff, 70.), Óvári – Keresztes, Tihanyi. Vezetőedző: Vas László.
Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu