Negyedikként az ötödikhez látogatunk

Vasárnap az NB II-es bajnokságban közvetlen üldözőnek számító Budaörs ellen lépünk pályára Tatabányán.

A hétközi Szombathelyi Haladás ellen lejátszott összecsapást követően idegenben folytatja bajnoki szereplését Vas László vezette NB II-es labdarúgócsapatunk, amely a Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a közvetlen üldözőnek számító, jelenleg a PMFC mögött hét pont különbséggel a tabella 5. helyén álló Budaörs vendégeként lép pályára március 7-én, vasárnap 14:30-kor. Az összecsapást zárt kapuk mögött rendezik meg Tatabányán.

Márkus Tibor együttese remekül szerepelt az előző félév során, a tavaszról előrehozott két meccsen elszenvedett vereségekkel együtt a 3. helyen zárta a tavalyi évet a Budaörs. Ősszel 8 vereség mellett 13 győzelmet arattak, köztük a PMFC vendégeként elért 1-0-s sikerrel. A téli átigazolási időszak során nem volt nagy mozgás a zöld-fehéreknél, újoncként egyedül a 26 éves, baloldali védőként bevethető Pintér Dominik csatlakozott a kerethez.

Előny, vagy hátrány, nézőpont kérdése, de tény, hogy hétvégi vendéglátóink tavasszal még nyeretlenek. Tavaly decemberben 4-3-ra kaptak ki a DVSC-től, majd Siófokon szenvedtek 2-1-es vereséget. A 2021-es nyitányon 0-0-ra végeztek a Szolnok ellen, ezt követően 2-0-ra maradtak alul Gyirmóton, míg a Szeged ellen 1-1-et játszottak. A folytatásban a Vasas ellen 3-1-es, az Ajka ellen pedig 7-2-es vereségbe szaladtak bele. Legutóbb Kaposváron 1-1-es döntetlenre végeztek.

A mindezek ellenére a jó erőkből álló, veszélyes Budaörs mérlege 13 győzelem 3 döntetlen, 11 vereség. A gólszerzés tekintetében 44 találatnál járnak, míg ezzel szemben 39 kapottat jegyezhettek fel. Pontjaik száma 42, ami 7-tel kevesebb, mint amennyivel az előttük a 4. helyen álló PMFC rendelkezik. Érdekesség, hogy a két csapat 10. alkalommal csap össze az NB II-ben, korábban 4 pécsi és 3 budaörsi győzelem született, 2-szer pedig megosztoztak a pontokon a felek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a március 7-én, 14:30-kor kezdődő Budaörs – PMFC bajnokit zárt kapuk mögött rendezik meg, kérjük a szurkolókat, ne induljanak el a mérkőzésre, mert nem fognak tudni belépni a stadionba! Vasárnap az érdeklődők az összecsapásról ezúttal csak élő, szöveges tudósítást olvashatnak a pmfc.hu-n, YouTube-on keresztüli stream közvetítésre viszont ezúttal nincs lehetőségünk, míg a házigazda Budaörs szintén nem adja élőben a mérkőzést!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram