Vas László jó iramú meccsre számít

NB II-es labdarúgócsapatunk április 28-án, szerdán 17:00-tól a tabellán egy hellyel mögöttünk álló, ugyanakkor a mezőny második leggólerősebb gárdáját, az FC Ajka együttesét fogadja zárt kapuk mögött a Merkantil Bank Liga 35. fordulójában. A találkozót megelőzően a két csapat vezetőedzője, Vas László és Kis Károly nyilatkozott:

Vas László vezetőedző várakozásai az Ajka elleni összecsapást megelőzően:

– Legfontosabbnak azt tartom, hogy a mérkőzés előtt miként tudunk regenerálódni és a sérülésből visszatérő játékosok milyen állapotban lesznek. Az Ajka egy veszélyes támadószellemben futballozó csapat, akik ebből a mezőnyből az egyik legtöbb gólt szerezték. Lüktető, jó iramú mérkőzésre számítok, ahol minimalizálni kell a hibáinkat és a kapu előtt határozottabbnak és bátrabbnak kell legyünk, hogy ez pontok számában is megmutatkozhasson.

Kis Károly vezetőedző az fcajka.hu oldalának nyilatkozott a hétközi mérkőzés előtt:

– Mind a négy hátra lévő forduló nagyon kemény lesz, szerdai ellenfelünk pedig a közvetlen előttünk álló Pécs, akik olyan előnnyel érkezhetnek erre a találkozóra, hogy Ők pénteken játszották le az előző fordulót. Újoncként nagyszerűen szerepel a pécsi együttes, nem lesz könnyű dolgunk. Egy nagyon jól felkészített, mozgékony csapatról van szó, nagyon oda kell majd figyelnünk, de úgy gondolom, hogy sebességben fel tudjuk venni Velük a versenyt!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram