Keresztes Barna kölcsönben folytatja

A középpályás az NB III-ban szereplő HR-Rent Kozármisleny együttesében folytatja pályafutását.

Keresztes Barna a PMFC utánpótlásából felkerülve 2018 augusztusában mutatkozott be az akkor még az NB III Közép-csoportjában szereplő felnőtt csapatunkat. A 20 esztendős középpályás az elmúlt 3 év alatt 5 kupameccsen, illetve 6 harmad,- és 13 másodosztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára piros-feketében, míg nevéhez 1 gól fűződik, amelyet a Merkantil Bank Liga 2020/21-es idényében az FC Ajka elleni idegenbeli 3-0-s sikerünk alakmával szerzett. Keresztes Barna a több játéklehetőség érdekében kölcsönben az NB III-ban szereplő HR-Rent Kozármisleny gárdájában folytatja pályafutását, amelyhez ezúton is sok sikert kívánunk!

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram