Made in PMFC interjú Győri Jánossal

Győri János, a PMFC operatív igazgatója a nyáron nem sokat pihent. Az utánpótlásban szintlépésre készül a klub, az Id. Dárdai Edzőközpontnak köszönhetően hamarosan bővülnek az infrastrukturális lehetőségek, és az új stadion ügye is célegyenesbe fordulhat. Interjúnk a Made in PMFC stadionújság 2. évfolyamának 2. számában jelent meg.

– Két forduló után 1 ponttal áll a csapat a bajnokságban. Csalódott?

– Tavaly nem csak a közönség, hanem talán saját magunk részére is magasra tettük a lécet. Akkor már az első fordulótól kezdve az elvégzett munkánk eredménnyel is párosult. Nyilván most is ebben bíztam, de sajnos egyelőre az eredmények nem jöttek.

– Aggódik?

– Arról azért nincs szó. A befektetett munka meg fog térülni. Mindenki azért dolgozik, hogy a PMFC sikeres és eredményes legyen.

– Ez már nem az első szezon az NB II-ben, így nyilván a rákészülés is más volt. Miben különbözött ez a nyár az előzőtől?

– Nagyon más volt. Az előző szezon végén sok adminisztratív munka várt ránk, hogy azt az évet lezárjuk, ezzel párhuzamosan pedig kezdhettük az idei év előkészítését. Nekem, operatív igazgatóként nem csak a nagycsapat ügyeit kell intéznem, hozzám tartozik az utánpótlás is, ahol – nem titok – szintlépésre készülünk. Közben a háttérben is zajlottak olyan folyamatok, amivel szintén sok munka volt. Szóval, a pihenés ezúttal elmaradt.

– Az utánpótlás szintlépése mit jelent?

– Szakmailag, szervezetileg és infrastrukturálisan is előre akarunk és előre is fogunk lépni. Szerencsére a szakmai munkánkat mérő monitoring rendszerek alapján jól állunk, az országban topkategóriásnak számít a képzési programunk. Közben azonban a személyi állományunkat fejleszteni kell. Nem könnyű a helyzet, hiszen a nagy akadémiák már a jó szakemberekre is lecsapnak, a nyáron is volt erre példa.

– Mi a helyzet az infrastruktúrával?

– Három dologra van szükségünk: pályára, pályára és pályára. Edzéshelyszínek számában előre kell lépnünk, hiszen az NB II-ben ezen a téren utolsók vagyunk jelenleg. A Dárdai Edzőközpontnak köszönhetően ebben minőségi ugrás jöhet. Közben a lány utánpótlásunk hamarosan akadémiai státuszba léphet, ami szintén érdem és nagy kihívás is.

– Operatív igazgatóként nem érzi úgy, mintha mindig „úton” lenne? A feladatok és célok vagy hosszútávúak vagy alig ér valami végére és jön az újabb.

– Játékosként sokat kaptam a labdarúgástól, ugyanakkor sokszor tapasztaltam, hogy a háttér nincs rendben, ami kihatott az eredményességre is. Éppen ezért, már akkor birizgálta a fantáziámat, hogy a foci után ezzel akarok foglalkozni. Azért dolgozunk, hogy olyan hátteret teremtsünk a pécsi labdarúgás számára, amivel maga mögött mindenki nyugodtan tud a munkájára fókuszálni. Ha megnézzük, most az edzőközpont fejlesztése, az utánpótlásunk építése és a stadion beruházás a három fő csapásirány – ez utóbbiban szerintem már ősszel elindulhat a munka, megtörténhet az első kapavágás. Ezek mind komoly értékek, hiszen a gyerekeknek ad jövőképet. Jó érzés ezekért dolgozni.

A Budaörs elleni teljes stadionújságot ITT olvashatja el!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram